Erdély

Bleicher Réka megszerezte első trófeáját Erdélyben


A Balázsfalvának nem volt ellenfele a Román Kupában.

Megszerezte első trófeáját a magyar röplabda-válogatott Bleicher Réka azt követően, hogy a szezon elején Erdélybe szerződött: csapatával, a Balázsfalvával megnyerte a Román Kupát.

A versenysorozat negyeddöntőit, elődöntőit és döntőjét egyaránt Kolozsváron játszották, ahol a Balázsfalva rendkívül magabiztos teljesítménnyel hódította el a serleget. A negyeddöntőben a Marosvásárhely elleni találkozó egyfajta bemelegítő volt a nagyobb, nehezebbnek ígérkező feladatok előtt. A 3-0-ás siker után az a Targoviste következett az elődöntőben, amely ellen eddigi egyetlen vereségüket szenvedték el Bleicherék a bajnokságban. Ezúttal viszont nem sok esélyt adtak a nagy riválisnak, amelyet 3-1-gyel búcsúztattak. Ez a találkozó pedig előrehozott döntőnek bizonyult.

A döntőben az a Dinmao várt az erdélyiekre, amely előbb 3-1-re verte az Argest, majd 3-0-ra a Bákót. A Balázsfalva ellen azonban nem sok esélye volt a bukaresti gárdának, Bleicher Réka együttese simán, 3-0-ra nyerte a finálét.

Sikerével a Balázsfalva immár harmadik alakommal hódította el a Román Kupát az utóbbi négy évben. 

fotó: www.facebook.com/visitclujnapoca