Erdély

Kaposváron is nyertek, döntőben az erdélyiek!


A magyar válogatott Bleicher Réka második döntőjére készülhet az erdélyiekkel.

Bejutott a Challenge Kupa döntőjébe a balázsfalvai Volei Alba Blaj női röplabda-együttese, miután a szerda esti visszavágón idegenben is legyőzte a Kaposvárt. Az erdélyi gárdában a magyar válogatott Bleicher Réka két ponttal vette ki a részét együttese sikeréből.

Miután az első találkozót a balázsfalviak 3-0-ra megnyerték, a Kaposvár csakis egy tökéletes teljesítményben és egy aranyszettben megnyert mérkőzésben reménykedhetett az „Európa-szerte is magasan jegyzett” erdélyiek ellen, amint a magyar klub honlapja a vendégeket méltatta.

Nos, a Kaposvár remekül is kezdett és nagy csatában 25-23-re meg is nyerte az első szettet. A másodikat is jobban kezdték a magyarok, ám az erdélyiek fordítani tudtak és 25-18-ra hozták a játszmát. Újabb nagy csatában Bleicherék a harmadik szettet is megnyerték 27-25-re, ezzel pedig biztossá is vált a továbbjutásuk. A negyedik játszmát is a vendégek nyerték 25-21-re, így ez egyben az utolsó szettnek is bizonyult.

Azok után, hogy 2018-ban a Bajnokok Ligája, 2019-ben pedig a CEV Kupa döntőjébe jutott be, ezúttal a harmadik számú sorozat fináléjába kvalifikálta magát a Balázsfalva. Amelynek színeiben Bleicher rövid időn belül második döntőjét vívhatja, tekintve, hogy néhány hete bejutottak a Román Kupa fináléjába. És ha már ott voltak, meg is nyerték.

A Challenge Kupa döntőjében az isztambuli Sistem9 Jesiljurt lesz, amely kétszer is 3-2-re győzte le a szintén isztambuli THY együttesét. A döntő első meccsét március 17-én Marosvásárhelyen rendezik, a visszavágót pedig egy hét múlva Isztambulban.

fotók: 1mcmvolley.hu/facebook.com/VoleiAlbaBlaj