Erdély

Már a második helyen a csíkiak


Hatalmas győzelem Bukarestben!

Minden egyes pontért ádáz csata zajlik a labdarúgó másodosztályban, hiszen a 20 csapatos másodosztály első 12 helyezettje közül bármelyik odaérhet a felsőházi rájátszásra, vagyis a legjobb hat közé.

Ezen csapatok között van a Bukaresti Rapid és az FK Csíkszereda is, akik a 18. játéknapon épp egymás ellen néztek farkasszemet Bukarestben, a Rapid ideiglenes otthonául szolgáló Buftean.

A rangadónak is titulálható összecsapás első 45 perce nem hozott sok helyzetet a havazással és széllel tarkított időjárási körülmények között. Mindkét csapat középpályája jól szűrt, így csak távoli lövéseket láthattunk. Abból is kevesett.

A fordulást követően a Valentin Suciu dirigálta csíkiak sokkal határozottabban jöttek ki. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Az 54. percben egy baloldali szögletet követően Bauzat hagyták teljesen egyedül a tizenegyes pontnál, aki parádés kapáslövéssel szerezte meg a vezetést a piros-fekete mezes csíkiaknak. Alig két perc múlva már kettő volt közte. Egy remek Bara-Csürös összjáték végén utóbbi lőtt okosan a bal alsóba belsővel.

A Rapid igyekezett váltani, de végül egy büntető hozta meg a góljukat. A 64. percben egy jobboldali szögletet követően Zunic fejese Bor kezét találta el, mintegy fél méterről. A tizenegyest pedig Balan értékesítette. A bukarestiek minden egy lapra feltéve mentek előre és a 76. percben nagyon közel jártak az egyenlítéshez. Panoiu két alkalommal is gólt lőhetett volna, de Palmes két alkalommal is a gólvonalon mentett ugyanazon akción belül.

A Rapidnál itt lefőtt a kávé és ezt büntette az FK. Egy hosszú kirúgást követően a 86. percben Jebari mintegy 18 méterről parádésan lőtte ki a vinklit.

Ezzel a csíkiak behúzták a három pontot és ideiglenesen feljöttek a másodosztály második helyére.

Labdarúgó 2. Liga, alapszakasz, 18. forduló
FC Rapid 1923 – FK Csíkszereda 1–3 (0–0)
Gólszerzők:
Bălan (65., büntetőből), illetve Bauza (54.), Csürös (56.), Jebari (86.)
Rapid: Moldovan – Voicu, Zunic, Dandea, Finica – Lazăr (Ursu, a szünetben), Jorza – Sefer, Ilie (Pănoiu, a szünetben), Hlistei (Ioniță, a szünetben) – Bălan.
FK:
Ribánszki – Palmeș, Kelemen, Apró, Bor – Casiadi-Bakó (Suciu 78.), Csürös, Bara – Bauza (Gergely 90+1.), Mészáros (Jebari, 61.), Schieb (Pintér 78.).

Fotó: fkcsikszereda.ro