Erdély

Szépített a Ferencváros


Hazai pályán mehetne a döntőbe a Sportklub.

Zsinórban három meccset húzott be a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a Ferencváros-Telekom elleni jégkorong Erste Liga elődöntő során. Ennek következtében a Jason Morgan-Hozó Levente edzőpáros által felkészített kék-fehérek egy győztes meccsre kerültek a bajnoki döntőtől.

A Ferencváros viszont az utolsó szalmaszálak egyikébe igyekezett kapaszkodni, hogy elkerülje a búcsút.

A társbajnokok párharcra eddig is pikáns meccseket hozott. Néhol túlzottan engedékeny játékvezetői felfogás mellett. Ennek eredményeként mindkét oldalon voltak hiányzók az ötödik meccsre. A hazai oldalon Hodgman nem tudott jégre lépni, ám visszajött Kulmala, míg a túloldalon Részegh Zsolt, vagy épp Fodor Csanád hiányzott. Előbbi idénye véget ért, míg utóbbi talán reménykedhet még abban, hogy visszatérhet.

A találkozó első harmadában az eredménykényszer miatt is aktívabb volt a hazai csapat, több alkalommal igyekeztek bevenni a remeklő Szamankov ketrecét, de a csíki hálóőr mindent fogott. A feszültség már ekkor érezhető volt, sok volt a kiállítás, de ezekből egyik csapat sem tudott előnyt kovácsolni.

Vendég kapuvas vezette fel a második harmadot, aztán felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de Szamankov és Arany is jól teljesített, és a védelmek is fegyelmezetten melóztak a büntetések alatt. A Fradi kapusa az utolsó percben viszont nem tudott védeni, Taratuhin lépett ki a védők között, majd lőtt a kapuba.

Az utolsó játékrészből 20 másodperc telt el, amikor a Ferencváros egyenlített: Kóger passzát Somogyi lőtte be szép mozdulattal, kapásból. Még jobban pörögtek a csapatok, de az újabb gólt is a hazaiak szerezték: Szamankov védése után a kipattanót Tóth Gergely tette vissza, a kapu előtt pedig Hegyi érkezett. A Csíkszereda hajrázott az egyenlítésért, emberelőnyben kapuvasig is eljutott Papp révén, ás kapuslehozatallal is próbálkozott, ám ebből is a Ferencváros jött ki jobban: Tóth Adrián talált be.

A párharc csütörtökön folytatódik Csíkszeredában, 3–2-re vezet a Sportklub.

Erste Liga, elődöntő, 5. mérkőzés
Ferencváros-Telekom – Csíkszeredai Sportklub 3–1 (0–0, 0–1, 3–0)
Gólszerzők:
Somogyi (21.), Hegyi (48.), Tóth A. (59.), illetve Taratuhin (40.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Sportklub javára.

Fotó: ersteliga.hu