Erdély

A 73. perc döntött Csíkszeredában


Kapaszkodott a Ferencváros, de…

Hatodjára is egymásnak feszült a Csíkszeredai Sportklub és a Ferencváros-Telekom a jégkorong Erste Liga elődöntőjében. Öt mérkőzést követően a kék-fehérek 3–2-re vezettek a társbajnokok csatájában.

A csíkiak összesítésben 3–1-re is vezettek, ám kedden az életéért küzdő zöld-fehérektől 3–1-es vereséget szenvedtek, így egy meccslabdát elveszítettek.

Hatodjára viszont hazai pályán vívhatták ki a fináléba jutást. A vendég oldalon nem történt változtatás a keretben, ellenben a hazaiaknál. A Jason Morgan-Hozó Levente edzőpáros nagyszerűen nyúlt bele a keretbe. A sorok összeállítása újfent módosult, míg a legutóbbi meccsen idegesen játszó Loginov helyét, Gyenisz Kuljas vette át. Győztes húzásnak bizonyult. A mérkőzés súlyát a szurkolók is érezték, akik bár a lelátokon nem lehettek ott, ám a Sportklub öltözőjének ablaka alatt villámcsődületet szerveztek.

A találkozót álomszerűen kezdte a hazai csapat, hiszen alig két perc alatt két gólt szereztek. Előbb a 25. másodpercben, majd második perc elején vette be Combs Arany ketrecét. Az amerikai csatár hihetetlen módon termeli a pontokat a rájátszásban: 11 meccsen 15 gólnál és 5 gólpassznál tartott a meccs végére.

A Ferencváros a kétgólos hátrány után nem zuhant össze. Hajós azonnal válaszolhatott volna, de a három az egy elleni kontrát fogta Szamankov. A 7. percben viszont jött a szépítés. Kóger lepte meg a lövést felkészületlenül váró fehérorosz kapust. Kemény ütközet kezdett kialakulni a jégen, ám a harmad vége felé közeledve Tousignant és Taratuhin is óriási ziccereket vétett.

A második felvonást is csodálatosan indult hazai szempontból. A Fradi előbb elcserélte magát, majd nem sokra rá Versteeg is kült a büntetőpadra. A Sportklub a kettős előnyt pedig 20 másodperc alatt gólra váltotta: Wishart volt eredményes. A Ferencváros viszont nem az a csapat, amely feladja a küzdelmet. És ez ezúttal is így történt. Többet kezdtek veszélyeztetni, majd a 38. percben, emberelőnyben, némi szerencsével, mattolták Szamankovot.

A Fradi nagy tempót kezdett diktált a harmadik harmadban is. Sági ziccerben a kapuvasat találta el, videózás után nem ítéltek gólt a játékvezetők. A 46. percben Somogyi egyenílíteni tudott közelről. A hátralévő percekre is maradt a jó iram, a vendég csapat tűnt élesebbnek, de a Csíkszereda kapusa nagy napot fogott ki. Az 56. percben aztán ferencvárosi kiállítás után a hazaiak próbálkozhattak, de Arannyal az élen kibekkelte ezt a 2 percet az FTC. A hajrában Tóth Adrián eldönthette volna a meccset, ám Szamankov bravúrosan hárított.

Azt lehetett gondolni, a harmadik harmad játékképe alapján, hogy a Sportklub elfáradt. Pedig egyáltalán nem így volt. A hosszabbításra a zsák aljából plusz energiák kerültek elő és a Sportklub kezdett el diktálni, ugyanakkor a vendégeknek is volt sanszuk. A folyamatos oda vissza hoki során a kék-fehérek zsinórban puskázták el a lehetőségeket, hogy a 73. perc meghozza az áttörést. A Ferencváros beszorul a saját harmadába, míg a csíkiak kihasználva a pad közelségét folyamatosan rájuk cseréltek. Becze keresztpassza a kapu elé ugyan megpattant, de így lett jó Kuljasnak, aki közelről bepofozta a pakkot a hálóba.

A gól nemcsak győzelmet ért hanem fináléba jutást is. A Sportklub két évvel ezelőtt finálét játszott a Fradival, amikor vereséget szenvedtek, míg tavaly társbajnokok lettek a zöld-fehérekkel. Idén újra ott vannak a fináléba.

Erste Liga, elődöntő, 6. mérkőzés
Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom 4–3 (2–1, 1–1, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után
Gólszerzők:
Combs (1., 3.), Wishart (23.), Kuljas (73.), illetve Kóger (7.), Tóth A. (38.), Somogyi (46.).
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Sportklub javára.

Fotó: Halmágyi Zsolt / https://sportfotopress.zenfolio.com