Erdély

Fennállása legnagyobb nemzetközi sikerét érte el a Nagyvárad


Az elmúlt 20 évben csak két román csapatnak sikerült, ami most az erdélyiek.

Történelme legnagyobb nemzetközi sikerét érte el a Nagyváradi VSK férfi kosárlabda-csapata azzal, hogy a hazai pályán vívott nyolcad-és negyeddöntők után bejutott a FIBA Európa-kupa négyes döntőjébe. Ehhez fennállása során először le kellett tudnia győzni egy olasz együttest, az Una Hotels Reggio Emilia elleni 71-64-es siker jelentette ugyanis az erdélyiek számára a belépőt a Final Fourba.

Pedig milyen nyögvenyelősen kezdődött minden!

Az Isztambulban megrendezett csoportküzdelmek során a Nagyvárad csak a harmadik helyen zárt a Nagyszeben, a bolgár Botevgrad és a házigazda Besiktas alkotta kvartettben. Továbbjutását annak köszönhette, hogy a többi csoportban számára kedvezően alakultak az eredmények, utolsóként például a Szolnoki Olajbányász egy számára már tét nélküli meccsen győzte le a Sporting Lisszabont.

A negyeddöntő tornát már Nagyváradon rendezték, ahol az ukrán BC Dnyipro, az olasz Reggio Emilia és ismételten a Nagyszeben alkotta a mezőnyt. Mind a négy gárda ugyanabban a nagyváradi szállodában volt elszállásolva, a négy nap alatt több mint száz koronavírus-tesztet végeztek el – szerencsére valamennyi negatívnak bizonyult.

A nyolcaddöntőkben elkerülte egymást a két erdélyi csapat, a VSK az ukrán DC Dnyiprót győzte le szoros mérkőzésen 78-72-re, míg a Nagyszeben – Kevin Hardy 15, Marquis Addison 14 és Török Roland (fotó, sárgában) 10 pontja ellenére – 65-61-re kikapott a Reggio Emiliától.

A negyeddöntőben a Nagyvárad az elejétől magához ragadta a kezdeményezést, az első negyedet meg is nyerte 21-18-ra. A második játékrész ennél is kiegyensúlyozottabbra sikerült, ebben a tíz percben mindkét gárda 16 pontot ért el. A harmadikat 15-12-re nyerték a hazaiak, akik így 6 pontos előnnyel vágtak neki az utolsó negyednek. Amelyben az olaszok négy és fél perccel a vége előtt feljöttek 57-55-re. Ekkor Stephen Holt, Garlon Green és Aaron Broussard is beköszönt egy-egy hármassal, onnantól kezdve pedig már nem volt kérdés a győztes és a továbbjutó kiléte.

Az elmúlt két évtizedben az Asesoft Ploiest és a zsilvásárhelyi Energia Targu Jiu után a Nagyvárad mindössze a harmadik román csapat, amelynek sikerül bejutnia az Európa-kupa négyes döntőjébe.

A Final Fourban a lengyel Slam Stal Ostrow lesz a VSK ellenfele április 23-án, míg a másik ágon az orosz Parma Perm az izraeli Ironi Ness Ciona együttesével nézhet farkasszemet.

Az elődöntők és a döntő helyszíne egyelőre nincs kijelölve.

fotó: www.fiba.basketbal