Erdély

Körvonalazódnak a rájátszás párosításai


Az első meccsen a tartalékos Csíkszeredai Sportklub hatalmas bravúrt végrehajtva egy pontot sikerült ellopnia a Galaci VSK vendégeként, ám a páros meccs visszavágóján tisztes helytállásra futotta.

Letudta második meccsét is Galacon a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a román bajnokságban. A Jason Morgan-Hozó Levente edzőpáros által dirigált kék-fehérek, amint azt a tegnapi lapszámunkban megírtuk, nagyon tartalékosan utaztak el a Duna partjára.

Ennek ellenére az első meccsen sikerült a pontszerzés. A második meccsre jobban állt bele a galaci alakulat és már a harmadik percben betaláltak Adorján ketrecébe. A folytatásban is dominálni tudott a hazai csapat, amely két emberelőnyös találatot szerzett. Előbb Nyeznyamov, majd Szkacskov talált be. Előbbi sima, míg utóbbi kettős emberelőnyben született. Sőt utóbbi valójában nem is Szkacskov találata, hiszen a lövése Pajor hátán változtatott irányt. A két gól között viszont volt egy bunyó is: Láday kapta el Machalat és „döngölte a jégbe”, amiért azonnal 25 perces büntetést kapott.

A második felvonásra egy bátrabban játszó vendég alakulat korcsolyázott ki, amelynek meg is lett az eredménye hiszen Casaneanu betalált Onodi Ottó ketrecébe. A záró felvonás nem hozott újabb gólt vagy gólok így a hazaiak 3–1-re húzták be a meccset.

A Galac a bajnokság hátralevő két meccsén az alapszakasz első helyéért küzd a Brassói Coronával hazai pályán. Hátrányuk öt pont. A Csíkszeredai Sportklub három alkalommal kell találkozzon a Bukaresti Steauával. A tét a harmadik hely.

A nap másik meccsén a Brassói Corona újabb könnyed győzelmet aratott a Sapientia U23 ellen.

Román bajnokság, eredmények
Galaci VSK – Csíkszeredai Sportklub 3–1 (3–0, 0–1, 0–0)
Gólszerzők:
Limanszki (3.), Nyeznyamov (12.), Szkacskov (20.), illetve Casaneanu (37.).

Sapientia U23 – Brassói Corona 1–7 (0–2, 0–2, 1–3)
Gólszerzők:
Salamon (60.), illetve Zagidulin (16.), Tranca (17.), Bors (25.), Fowlie (28., 46.), Vasile (49.), Mihály (58.).

A további műsor
Április 17., szombat: Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub (18.30), Galaci VSK – Brassói Corona (18.30).
Április 18., vasárnap: Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub (18.30), Galaci VSK – Brassói Corona (18.30).
A bajnokságból még hátramaradt Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Steaua összecsapást nem sikerült programálni.

A bajnokság állása
1. Brassói Corona 58 pont / 22 meccs
2. Galaci VSK 53/22
3. Gyergyói HK 47/24
4. Csíkszeredai Sportklub 43/21
5. Bukaresti Steaua 19/21
6. Sapientia U23 17/24
7. Sportul Studentesc 0/24

Fotó: Sportul Ilustrat / Sorin Pana