Erdély

Demeter vezetésével bronzérmes a Dinamo


A piros-fehérek sikerével eldőlt, hogy a dobogó mindhárom fokán lesz magyar játékos.

A Dinamo lett a 2020-2021-es román férfi vízilabda-bajnokság bronzérmese, miután harmadszor is legyőzte a szintén bukaresti Rapid együttesét a három sikerig tartó párharc harmadik mérkőzésén.

A találkozó rendkívül izgalmasan alakult, a két csapat szinte végig fej-fej mellett haladt. Ezt bizonyítja, hogy az első negyedet a hazai Rapid nyerte 5-4-re, majd a másodikat a vendégek 5-2-re. Talán kevesen gondolták, hogy az ekkor szerzett előny perdöntő lesz a Dinamo számára, mivel az utolsó két játékrész egyaránt 3-3-as döntetlennel zárult.

A találkozó hőse egyértelműen Demeter Szilárd volt, aki 7 góllal segítette csapatát a győzelemhez, a Dinamo találatainak szinte felét szerezve. A bronzcsata első két találkozóját 21-11-re és 13-5-re nyerte a Dinamo, ezeken a 36 éves, a Dinamot 2002 óta szolgáló kolozsvári Demeter további 3 gólt lőtt, míg a 21 éves Kari Péter öt góllal járult hozzá a Dinamo győzelmeihez.

Demeter és Kari bronzérmével az is biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó mindhárom fokára állhat fel magyar nemzetiségű játékos: Czenk Ferenc, Kováts Viktor és Orsós Richárd Nagyváradja ugyanis 1-1-es döntetlenről várja a folytatást a Vancsik Leventével és Szabó Istvánnak felálló Steaua ellen. A következő két találkozót szombaton, illetve vasárnap rendezik az erdélyi nagyvárosban.

fotó: www.facebook.com/csdinamo