Erdély

Sepsi: Európa, jövünk!


Története során először készülhet az európai kupaporondra az OSK gárdája.

„ Vágyaimnak felső foka az lenne, hogy jövő nyáron Európa Liga-meccset tudjunk játszani az új stadionban”, mondta az erdelysport.hu-nak adott exkluzív interjújában 2020 májusában Diószegi László, a Sepsi OSK labdarúgócsapatának tulajdonosa. A Sepsi azzal, hogy vasárnap este 1-0-ra legyőzte a Viitorul gárdáját, fennállása során először kvalifikálta magát az európai kupaporondra. Az újonnan alakult Konferencia Liga ugyan nem az Európa Liga, de arról már legkevésbé sem a háromszéki futballisták tehetnek, hogy az UEFA igyekszik minél távolabb tartani a kicsiket a nagyoktól. Vagy ha úgy tetszik, a „saját Szuper Ligájától”…

A Konferencia Ligában való indulás jogáról döntő pótselejtező esélyese a Sepsi volt, a piros-fehérek ugyanis történelmük legjobb eredményét elérve a negyedik helyen zárták a rájátszást, míg a Viitorul szintén negyedik lett, de az alsóházban. Azaz összességében a 10. helyen zárt. Az első félidő igazolta is a papírformát, még akkor is, ha a Sepsi góljához jókora mázlira is szükség volt: a 42. percben a 2017-2018-as idényben a Ferencváros színeiben 21 bajnokin pályára lépő brazil Marquinhos Pedroso felszabadítási kísérlete balul sült el, a labda Adnan Aganovic (fotó) térdére, majd onnan a kapuba pattant. A horvát játékosnak bő tíz perccel korábban jóval kevesebb szerencséje volt, Valentin Cojocaru kétszer is védeni tudta lövését. A tűzijáték egy további blokkal, majd kapu fölé szálló lövéssel zárult.

Alig kezdődött el a második félidő, Andrei Artean majdnem kiegyenlített, de 15 méteres lövése Niczuly Roland kapujának felső lécén csattant. Ez a helyzet meg is adta a játékrész alaphangulatát, amelyben a Viitorul volt aktívabb, agresszívebb és veszélyesebb, de egyenlítenie nem sikerült. Mi több, a szezon végén a Sepsitől távozó és Dél-Afrikába szerződő Pavol Safranko lövésénél kellett nagyot védenie Cojocarunak.

„Ez a siker számunkra felér egy bajnoki címmel”, idézte a lefújást követően Niczuly Roland kapust a digisport.ro. A találkozón Fülöp Lóránd a 68. percben lépett pályára, míg Csiszér Balázs, Kovács Lóránt és Tamás Nándor a kispadról szurkolta végig az összecsapást.

Amelynek végén a Sepsi OSK kivívta az újonnan alakult Konferencia Ligában való szereplés jogát – a FCSB és a Craiova társaságában.

fotók: www.facebook.com/osksepsi