Erdély

A Kolozsvári CFR bejelentette: ő az új edző!


A korábbi román bajnok négy év után tér vissza a Liga 1-be.

Marius Sumudica lesz a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapatának edzője a következő szezonban, jelentette be szerda este a legutóbbi négy bajnoki kiírás nyertese.

Azt követően, hogy csapatával a pontvadászat élén végzett, Edward Iordanescu nem kis meglepetésre felállt a CFR kispadjáról. A „vasutasok” pedig nem várakoztak sokáig, nyolc nappal később bejelentették: Marius Sumudica veszi át a helyét.

Az 50 éves szakember edzői pályafutásának 19. állomáshelye lesz a CFR, egyben a 8. román élvonalbeli csapata lesz a bordó-fehér alakulat. Kolozsvár viszont nem lesz ismeretlen számára, hisz 2012 őszén rövid ideig irányította a városi rivális Universitateát is.

Legnagyobb sikereit Sumudica az Astránál ünnepelhette, ahol 2016-ban bajnoki címet, 2017-ben Román Kupát nyert. A játékosként a Debrecenben is megforduló szakember dolgozott korábban Görögországban (Kavala), az Egyesült Arab Emirátusokban (Al-Saab), Szaúd-Arábiában (Sahab), valamint Törökországban (Kayserispor, Gaziantep, Rizespor). Most négy év után tér vissza a Liga 1-be – holott elmondása szerint szaúdi ajánlatai is voltak.

„Óriási edzői tapasztalattal a háta mögött, amit a román és a nemzetközi labdarúgásban szerzett, Sumi célja, hogy folytatni tudja a CFR utóbbi években bemutatott tiszteletreméltó szereplését. Figyelembe véve eddigi edzői sikereit, klubunk bízik Marius Sumudica professzionalizmusában és abban, hogy el tudjuk érni közös céljainkat”, köszöntötte hivatalos Facebook-oldalán új edzőjét a „kolozsvári vasutas”.

fotó: www.facebook.com/cfr1907