Erdély

Újabb nagy fogás


Székesfehérvárról igazolt Gyergyószentmiklósra.

Borszéken született, Csíkszeredában tanulta meg a jégkorong alapjait, majd 15 évesen előbb Dunaújvárosba, majd rá egy évre Székesfehérvárra igazolt. Itt lett igazi jégkorongozó és egészen a felnőtt csapat keretéig küzdötte magát.

Sárpátki Tamás-Róbert a soron következő idényben a Gyergyói HK-t fogja erősíteni.

Magyar válogatott székely játékossal erősítünk
Sárpátki Tamás-Róbert az egyike azoknak a székely jégkorongozóknak, akik nagyon fiatalon Magyarországra kerültek, és ott a legmagasabb szinten is megállták a helyüket.
A borszéki származású, 26 éves támadó Csíkszeredából igazolt Magyarországra, ahol 11 évet töltött. 8 szezonon át szerepelt Székesfehérváron a Hydro Fehérvár AV19 színeiben az EBEL-ben, illetve az ICEHL-ben.  
A 196 cm magas, jobbkezes csatár játékára a magyar válogatottban is számítanak, eddig 35 meccsen viselhette a nemzeti együttes mezét.
Örülünk, hogy mostantól a Gyergyói Hoki Klubot erősíti, érkezése újabb fontos lépés a csapat székely gerincének a megszilárdítására.
Isten hozott itthon, Tamás!


– áll a Gyergyói HK közleményében.


A GYHK kerete
Kapusok: Ruczuj Gellért, Demeter Arnold (Sapientia U23, Csíkszeredai Sportklub).
Hátvédek: Ferencz-Csibi Róbert, Fejes Nándor, Imre Patrik, Kozma Zsolt, Tódor Csaba (Sapientia U23).
Támadók: Benedek Roland, Biró Gergő, Lázár Kain, Péter Zsolt, Silló Arnold, Szabó Krisztián, Szigeti Ákos, Császár Hunor (Titánok), Sárpátki Tamás-Róbert (Hydro Fehérvár AV19).
Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
Másodedző: Góga Attila.
Kapusedző: Jukka Konstas.

Fotó: Gyergyói Hoki Klub / facebook