Erdély

Dráma 4 másodperccel a vége előtt


Rangadóval nyitották a román teremlabdarúgó-bajnokságot, amely találkozón 4 (!!!) másodperccel a vége előtt született meg a győztes gól.

Pár nappal ezelőtt a teremlabdarúgó Szuperkupa döntőben, Bodzavásáron, találkozott a Dunărea Călărași és a Csíkszeredai Imperial Wet, ám ezúttal már a bajnokságban. Értékes pontok voltak terítéken a călărași mérkőzésen

A bajnoki címvédő csíki csapat ott kezdte a bajnoki meccsét is, ahol a Szuperkupa finálét befejezte és némi tapogatózás után folyamatosan támadták a Déváról Călărașira költöző román válogatott Tonița kapuját. Az udvarhelyről csíkba székhelyét áttevő Hadnagy két ziccert is kihagyott az 5. és a 8. percben, hogy a 9. percben Deco passzából Rakics mintegy 11 méterről belsővel védhetetlen nagy gólt ragasszon a hazai kapu ficakjába. Támadásba maradt az Imperial, majd megint Hadnagy volt a főszereplő, aki ziccerben arcon találta Tonițát, aki ápolásra is szorult. Annyira viszont nem volt vészes a dolog, hogy ne tudja jól ellátni feladatát, hiszen a fékidő végén Savió helyzeteinél kellett résen és észnél legyen. Az utolsó akció már a hazaiaké volt méghozzá a játékos edző Șotârcă volt a főszereplő.
 
A szünetet követően harcmodort váltott a hazai csapat, aki védelmét feljebb tolta és labdaszerzések után gyors kontrákkal operált. Ez némiképp nyílttá tette a meccset. Alig két perc után a csíkszeredai születésű Aramă tette próbára Lopezt, majd oda vissza mentek a helyzetek. A hazai oldalon Monteiro és Cezar, míg a túloldalon Deco, Hadnagy és Hector volt a főszereplő, utóbbi szemtől szembe Tonițával. A rohanásból végül a hazaiak jöttek ki jobban, kétszeresen. Előbb a vendégeknél kigyűlt az ötödik szabálytalanság, majd az ex-csíki játékos Cezar egyenlített. A gól megfogta a vendégeket, akik nem találták a ritmust, nem úgy a hazaiak, akikkel szemben Lopez kellett a dolgát tegye. A hajrára fordulva kigyűlt a hatodik szabálytalanság is a csíki oldalon, de a tízméterest Cezar mellé durrantotta. Sito Rivera azonnal időt is kért, hogy rendet tegyen tanítványai fejében, ami sikerült is.
 
Mindössze négy másodperc volt hátra a meccsből, amikor egy labdaszerzéssel fordult az Imperial és a Covaci-Hadnagy-Alvaro háromszögelést követően utóbbi szerezze meg a győztes csíki találatot.
 
Román bajnokság, 1. forduló
 
Dunarea Călărași – Csíkszeredai Imperial Wet 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Cezar (35.), illetve Rakics (9.), Alvaro (40.)