Erdély

Román Kupa: Mateiciuc elföldelte a Székelyudvarhely esélyeit


Nem mindennapi körülmények között volt kénytelen búcsúzni a Román Kupától az udvarhelyi csapat.

Kedden rendezték a labdarúgó Román Kupa IV. fordulójának első öt mérkőzését, a nap egyik nagy vesztese pedig furcsa módon az Székelyudvarhelyi FC volt.

Na, nem mintha előzetesen a harmadik osztályú gárda lett volna az esélyes az élvonalból a tavalyi szezon végén búcsúzó Hermannstadt ellen. A Székelyudvarhely búcsújának drámaiságát annak módja adja. Főszerepben Andrei Mateiciuc-kal. A 24 éves csatár ugyanis a 83. percben, 0-0-s állásnál tizenegyest harcolt ki, aminek végrehajtásához ő maga állt oda. Lövését azonban Vlad Mutiu kapus hárította, a labda visszapattant Mateiciuchoz, aki ismét próbálkozott, de a kapus ezúttal is védeni tudott.

Gól a rendes játékidőben nem született, következhetett a hosszabbítás. Amelynek 116. percében Mateiciuc ismét közel állt ahhoz, hogy továbblője csapatát, de lövése után a labda a kapufán csattant. Gól ezt követően sem esett, így jöhettek a büntetők. És csoda, hogy ilyen előzmények után Mateiciuc ezúttal sem talált be? De hibázott Bogdan Vasile és Barta Norbert is, a hazai oldalon egyedül Ion Bobea talált be, így a nagyszebeniek mentek tovább 3-1-el.

Kedden további két erdélyi összecsapást is rendeztek, amelyeken a második osztályban szereplő Poli Temesvár 2-1-re nyert Lippán a harmadosztályú „sólymok” ellen, míg a Liga III-as Vajdahunyad 2-2-es rendes játékidőbeli eredmény után büntetőkkel elbúcsúztatta a másodosztály újoncát, a Sellenberket.

Az erdélyi csapatok szerdai mérkőzései:
SR Brassó – FK Csíkszereda
Dési Unirea – Nagybányai Minaur
Nagyváradi AC – Kolozsvári U
Resicabánya – Temesvári Ripensia

fotó: www.facebook.com/hermannstadt.fc