Pihent lovakkal, szép reményekkel
Pál, Pop és Rákóczi bizonyíthat pénteken.
A legtapasztaltabb fogathajtóink szállnak, akarom mondani hajtanak pénteken ringbe a németországi Debkauban a kettesfogathajtó világbajnokságon.
A délelőtti órákban a gyergyóalfalvai Pál Attila (fotó) mutatja meg díjhajtó képességeit, majd a besztercei Pop Paul és végül Rákóczi Gergő ragadnak gyeplőt.
„A lovaim jó formában vannak, pihentek a vb. előtt, ugyhogy azt remélem, itt nagyon jól fognak teljesíteni”- fogalmazott lapunk kérdésére Pál Attila.
Rákóczi Gergő alig egy hónappal ezelőtt nyerte meg kilencedik alkalommal a romániai kettesfogatható bajnokságot. Elmondása szerint, bár a bajnokság is nagyon fontos volt számára, a formaidőzitést igyekeztek a mostani világbajnokságra kihegyezni.
Ez alkalommal is igen erős mezőny gyűlt össze a kettesfogathajtó világbajnokságon, összesen 24 örszág képviselteti magát, mintegy 84 fogattal. A romániai fogathajtók négy évvel ezelőtt összesítettben az 5–ik helyen végeztek, céljuk idén is hasonló eredmények elérése, de legalább az első 10-ben végezni és benne maradni a világ fogathajtó elitjében.
fotó: Krisztina Horváth/Hoefnet.com