Erdély

Novák Ede világbajnoki bronzérmes


Hat év után újra dobogóra állhatott Novák Károly Eduárd az Emmen-ben zajló kerékpáros világbajnokságon. Önbizalmat kapott a jövő évi olimpiai játékokra.

 A hollandiei Emmenben rendezik a napokban a parakerékpáros sportolók számára az országúti kérékpáros világbajnokságot. A csíkszeredai Novák Károly Eduárd, aki egyben a Román Kerékpáros Szövetség elnöke is, a torna második napján a MC4-es kategóriában állt rajthoz, amely során 31.2 kilométeres távot kellett megtenni. 

Az eredmények tükrében a 43 esztendős sportolónak nem igazán volt esélye az első helyre, amelyet a szlovák színekben versenyző Matelka Jozef szerzett meg, 18.8 másodperccel megelőzve az orosz Pudov Sergeit. A harmadik helyre nagyszerű versenyzéssel Novák Károly Edurád ért be 47.71 másodperccel lemaradva az elsőtől. Az utána következőre viszont 33 másodpercet vert, így nem forgott veszélyben a dobogós helyezése.
 
– Nincsenek szavak arra, hogy mit érzek most, annak fényében, hogy hat év után újra sikerült dobogóra lépni. Számomra egy álom valósult meg, sokat dolgoztam értem. Az elmúlt években nem tudtam felérni a dobogóra, így sokat jelent ez most, visszahozta az önbizalmamat arra, hogy a jövő évi olimpiai játékokon éremért tudok megint harcolni – fogalmazott Novák Ede.
 
A csíkszeredai sportoló ötödik olimpiájára készül. 2008-ban Pekingben még az ezüstérem volt meg számára, ám négy évre rá, Londonban, az ezüstöt sikerült aranyra cserélnie.