Erdély

Nagyot lépett előre Gyenes Szaúd-Arábiában


A vasárnapi problémák után a hétfői nap igazi felüdülés volt a szatmári motoros számára a Dakar második szakaszán.

Nagyot javult Gyenes Emánuel helyzete és vélhetően a kedélyállapota is a Dakar rali hétfői versenye után, hiszen nem kevesebb, mint 41 hellyel javított vasárnapi eredményén. Mint tudjuk, a szatmárnémeti motorost az előző nap műszaki hiba és tájékozódási probléma is hátráltatta, hétfőn viszont már minden flottul ment.

Az Autonet Motorcycle Team 37 éves versenyzője a második versenynapon a 93. helyről indult, ám 40 kilométer után a 49., 244 kilométer megtétele után pedig a 31. legjobb időt tudhatta magáénak. A Hail és Al-Artavija közötti 791, 63 kilométert (amiből 338, 43 volt mért szakasz) végül a 42. helyen zárta. Amivel az összesített táblázaton 11 helyet lépve előre a 72. pozícióból várja a folytatást.

A jelek szerint tehát Gyenes sikeresen javította meg a vasárnap eltörött tengelyt, így a szervizcsapatok nélküli Malle Moto kategóriában a 4. helyen teljesítette a hétfői távot, összesítettben pedig már a 11. helyen áll.

Kedden 636 kilométernyi motorozás és 255 kilométer mért szakasz vár Manira és társaira Al-Artavijah körül.

fotó: www.facebook.com/ManiGyenes