Erdély

Ismét műszaki gondok hátráltatták Gyenest


A szatmári versenyző motorja nem akart 120 km/h óra fölé menni, ez pedig kedden kifejezetten rosszul jött.

Elméletileg gyors szakaszon repeszthetett volna Gyenes Emánuel a Dakar-rali harmadik napján Al-Artavija körül, ám KTM-jének a meghibásodása most különösen rosszul érintette. Persze, a műszaki probléma soha nem jön jókor, hát még, ha három nap alatt ez már a második alkalom.

A keddi szakasz 255,31 kilométernyi speciális szakasza szép dűnék között vezetett végig. A korábbi napok sok esője után a kemény homokon kifejezetten magas tempót lehetett diktálni. És pont most hibásodott meg Gyenes Emánuel motorjának benzinszűrője. Ennek következtében a KTM nem tudott 120 km/h fölé menni, így Mani ismét sok időt veszített.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője így a 49. helyen ért célba, összesítettben pedig a 65. helyre esett vissza. A Malle Moto kategóriában a 6. legjobb idő volt az övé, így a 9. helyről várja a folytatást.

A mezőny másik magyarja, a vajdasági Saghmeister Gábor a 130.-ként teljesítette a keddi szakaszt, összesítettben pedig a 125. helyen áll.

„Amikor beértem a táborba, elmagyaráztam a KTM képviselőinek, hogy jártam. Ők elmondták, hogy ki kell cserélnem a benzinszűrőt. Ezt megtettem, a motorom pedig készen áll a holnapi folytatásra”, írta Mani hivatalos Facebook-oldalán.

Szerdán az egész verseny leghosszabb szakasza vár a mezőnyre, Al-Artavija és Rijád között 465 kilométernyi mért szakaszt, összességében pedig 707 kilométeres távot kell megtenniük a pilótáknak. A jó hír viszont, hogy a mezőny Szaúd-Arábia északi részéből halad dél felé, így a versenyzők megszabadulnak a reggeli, 10 fok alatti hidegtől.

fotó: www.facebook.com/ManiGyenes