Erdély

Így nem lett a Sepsi játékosa a válogatott támadó


Szinte mindenben megegyeztek, a játékos végül mégsem érkezett meg Sepsiszentgyörgyre.

A bukaresti sportsajtó hétfőn robbantotta a bombát: szerintük annak minősült ugyanis, hogy Constantin Budescu a Sepsi OSK labdarúgó-csapatánál folytatja pályafutását.

A rendkívül tehetséges, ám ugyanennyire szeszélyes és kiegyensúlyozatlan támadó januárban bontott szerződést a FCSB együttesével, miután az őszi szezonban 11 mérkőzésen mindössze egyetlen gól (az is büntetőből) és egy gólpassz fűződött a nevéhez. A 32 éves, 17-szeres válogatott támadóhoz magas fizetése és legendásan problémás munkamorálja miatt sem ragaszkodott a fővárosi gárda.

A Sepsi viszont látott benne fantáziát, főleg, hogy a „Sasok” ismét bejutottak a Román Kupa elődöntőjébe és három mérkőzés választja el őket a klubtörténet első trófeájától. A klub ennek rendje és módja szerint meg is állapodott Budescuval – ám ő végül mégsem érkezett meg Sepsiszentgyörgyre. Hogy miért nem és hogy pontosan mi történt, az kiderül Diószegi László, a Sepsi tulajdonosának kedd este közzétett csalódott Facebook-bejegyzéséből.

„Kedves szurkolók! Tudom, nagyon vártátok, hogy ma bejelentsük a nagy hírt, hogy Budescu aláírt hozzánk és piros-fehérben folytatja! A tegnap este elküldtük a szerződést neki, elolvasta és egy apró dolgot akart megváltoztatni rajta! Azt mondta, reggel 8 körül itt lesz, addig kiigazítjuk a szerződés szövegét, ahogy kérte és akkor már a 10 órai edzésen részt is vesz! De sajnos az adott szó nem mindenkinél jelent sokat! Ma 12 óra körül elküldött egy képet, hogy összepakolt és indul! Sajnos nem érkezett meg, sőt 16 óra körül írt egy sms-t, hogy úgy döntött, Bukarestben marad! Egy dolgot tudok, amióta az első osztályban vagyunk, ő már a nagyon sokadik játékos, aki mást választott az utolsó percben, de egy biztos: még egyetlen egy sem érvényesült az általa választott csapatnál! Égi jel lenne, hogy így tudtuk meg, hogy nem nálunk a helye? Lehet, és legalább tudjuk, kire mennyit számíthatunk! Mert nekünk a becsület és az adott szó a legtöbbet jelent, és az igazság mindig az igazak oldalán áll! Éppen ezért még erősebben, elszántabban vágunk neki a következő igazolásnak, és egyúttal a bajnokságnak is! Tudnotok kell, senki sem pótolhatatlan a csapatban, egyedül ti, a szurkolók! Mert együtt megyünk előre jóban és rosszban! Hajrá OSK!”.

A jól értesültek szerint az Astrát korábban bajnoki címhez segítő Budescu a Bukaresttől 12 kilométerre fekvő Voluntari csapatát választotta a Sepsi OSK helyett…

fotó: frf.ro