Erdély

Képernyőn a Sellenberk – FK meccs


Újabb sorsdöntő meccs.

Újabb sorsdöntő meccset játszik második ligás csapatunk, amely ezúttal Szeben megyében lép pályára.

Valentin Suciu együttese a Sellenberk SK ideiglenes otthonából, Felekről próbálja elhozni a három pontot. A felsőházban még három kiadó hely van, ezek akár már a hétvégén is elkelhetnek. Hat csapat van még harcban a felsőházért, közülük a befutó helyeken a Chiajna, a Bodzavásár és a Steaua áll, majd az FK, Slobozia és a Metaloglobus következik. A mieink az újonc Sellenberkkel játszanak, amely a tabella 10. helyén áll. Edzőjük Eugen Beza a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón elmondta, kemény összecsapásra számít:

„Mindkét csapat számára fontos meccs lesz, mi három meccs óta nyeretlenek vagyunk, az ellenfélnek pedig komoly céljai vannak a rájátszást illetően, ezért nehéz összecsapásra számítok. Hazai pályán erősek vagyunk, de minden a játékosokon múlik, egyrészt a hozzáállásukon, illetve, hogy mennyire tartják be a taktikát.” – Eugen Beza

Valentin Suciu vezetőedző szerint a feleki pálya rossz állapota nehézséget okozhat, de egyértelműen győzni mennek:

„A Sellenberk hazai pályán nehéz ellenfél, több nagy csapatot is megviccelt már, remélem velünk ez nem fog megtörténni. Szervezetten és motiváltan kell pályára lépnünk.” – Valentin Suciu

A Sellenberk – FK Csíkszereda mérkőzés holnap (szombaton) 12 óra 30 perckor kezdődik és a Digisport 1, Telekom Sport 1, Look Sport élőben közvetíti.