Erdély

Újabb udvarhelyi győzelem


Dobrudzsában nyertek.

Idegenben, a CS Medgidia otthonában lépett pályára a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A-osztály felsőházi rájátszásának ötödik fordulójában. A mérkőzést megelőzően a hazaiak egy győzelem mellett három vereséget könyvelhettek el, míg a Sipos Lóránt által dirigált udvarhelyiek két győzelmet és két vereséget. Az udvarhelyiek jó kedvel érkezhettek Dobrudzsába, hiszen a korábbi fordulóban magabiztosan győzték le az addig még veretlen Resicabányai VSK-t.

A mérkőzés elején fej-fej mellett haladt a két ellenlábas, hol az egyik, hol a másik vezetett, de csupán egyetlen gól volt a különbség. Erről a pontról a VSK-nak sikerült előbb elmozdulnia, elsősorban Jobb Lőrinc védéseinek is köszönhetően. A 20. perctől 11–11 után fokozatosan kezdett elhúzni a Sipos Lóránt által irányított gárda, a pihenőig néggyel vezetett (14–18).

A második játékrészben több szépen kidolgozott támadást követően rendre betalált, így nem csak tartotta előnyét, hanem két szemjegyű különbséget hozott össze az udvarhelyi gárda.

A VSK magabiztosan szerezte meg a három pontot, egyben harmadik diadalát is a play off-ban. Sok idő nincs a pihenőre, szerdán délután újabb meccs vár a fiúkra, hazai környezetben a Segesvári VSK-t látják vendégül.

Felsőházi rájátszás, 5. forduló:
CS Medgidia – VSK Székelyudvarhely 27–39 (14–18).
A VSK gólszerzőink: Komporály Attila 11, Csibi Hunor 5, Konya Hunor és Fekete Róbert 4-4, Angelo Tăuțean, Tófalvi Krisztián, Hadnagy Lóránt és Ferenczi Botond 3-3, Katona Tamás 2, Jére Róbert 1.

A forduló további eredményei
CSU Pitesti – Fogarasi VSK 33–26 (14–14)
Nagyváradi VSK – Galaci CSU 40–31 (20–16)
Resicabányai VSK – Segesvári VSK 29–31 (14–14).

A bajnokság állása
1. Fogarasi VSK 12 pont
2. Nagyváradi VSK 10
3. VSK Székelyudvarhely 9
4. Resicabányai VSK 9
5. CSU Pitesti 7
6. Segesvári VSK 6
7. CS Medgidia 3
8. CSU Galac 3