Erdély

A Kolozsvári CFR (is) profitál az ukrajnai helyzetből


Megindult az exodus Ukrajnából és Oroszországból, a „Vasutasok” lekoppintanák a Traoré-üzletet.

Bő egy héttel azt követően, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) lehetővé tette, hogy a háborús konfliktus miatt a külföldi labdarúgók elhagyhassák Ukrajnát, valamint Oroszországot és az átigazolási időszakon kívül szerződést köthessenek külföldi egyesületekkel, megindult a kivándorlás a két bajnokságból. Az exodusból pedig a Kolozsvári CFR sem akart kimaradni: a román élvonal címvédője bejelentette a horvát Lovro Cvek leigazolását. A FIFA-rendelkezésnek hála akár már a hétvégén pályára is léphet a Farul otthonában.

A 26 éves védekező középpályás az ukrán Zoria Luhanszk alapembere volt, amely csapat színeiben a 14 bajnoki mellett 6 Európai Konferencialiga és 2 Európa Liga-selejtezőn lépett pályára az ősszel. Cvek Varasdon (Varazdin) született, itt is kezdett el futballozni, de profi a szomszédos Szlovéniában lett, ahol 150 bajnokin lépett pályára a Zavrc, az Aluminij és a Celje színeiben, mielőtt a felvidéki Szenicéhez (Senice) került, majd 2020 elején Luhanszkba igazolt.
Az egykor a horvát utánpótlás-válogatottal kacérkodó (két mérkőzés) játékos Nana Boateng és Mihai Bordeianu riválisaként érkezett és ugyan nem a gólszerzés az első számú feladata, érdekes, hogy bajnokságban közel öt éve volt eredményes utoljára: 2017. július 17-én még a Celje színeiben.

Nem Cvek, aki ingyen érkezett és a szezon végéig írt alá, az egyetlen, aki az utolsó napokban elhagyta az ukrán és az orosz élvonalat. Hogy csak az ismertebb játékosokat említsük, a sokszoros lengyel válogatott, egykor a Sevillában és a PSG-ben is játszó Grzegorz Krychowiak a Krasznodartól az AEK Athénhoz, a szlovén válogatott csatár Benjamin Verbic a Dinamo Kijevtől a Legia Varsóhoz, a montenegrói válogatott Sead Haksabanovic (ex-West Ham és Malaga) a svéd Djurgardenhez került – egyaránt kölcsönben.

Lekoppintanák a Traoré-bizniszt

A Kolozsvári CFR mind a mai napig a legjövedelmezőbb üzlete Lacina Traoré leigazolása volt. Mindamellett, hogy a 13-szoros elefántcsontparti védő 82 meccsen 21 gólt szerzett, 2008-ban, 18 évesen, potom 50.000 euróért érkezett, majd 2011-ben 6 millió eurót fizetett érte az orosz Kuban Krasznodar. (Ezzel a második legtöbb pénzért eladott CFR-játékos, az uruguayi Alvaro Pereirárt ugyanis 6,5 millió euróért adták el a Portónak). Ezt követően a szintén orosz Anzsi Mahacskala 18, majd a Monaco 10 milliót is fizetett a későbbiekben az Újpestet is megjárt hórihorgas középcsatárért, aki megjárta az angol Evertont is, jelenleg pedig próbál bent maradni a portugál második osztályban a Varzim csapatával.

Igazi sikertörténet volt ez tehát a klubnak (és eleinte a játékosnak is), a „Vasutasok” pedig megpróbálják lemásolni a receptet: öt tizenéves játékost igazoltak az elmúlt hetekben. A védő Orman Davis (19 éves) Panamából, a dán-ghánai csatár, Emmanuel Yeboah (19 éves) a ghánai, az elefántcsontparti középpályás, Adjani Abdoul Kader (18) az elefántcsontparti második osztályból, a gambiai csatár, Mustapha Jah (18) hazája élvonalából, a szintén elefántcsontparti Ricky Gneba (19) pedig hazájából érkezett. Őt már kölcsön is adták a 3. osztályban szereplő Nagybányának, míg a többiek a felnőttekkel edzenek és a harmadik vonalban szereplő második csapatban játszanak.
 

fotó: www.facebook.com/cfr1907/