Erdély

Fél lábbal az elődöntőben a Nagybánya


A Minaur a szezon talán legjobb teljesítményét nyújtva nyerte meg az Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzését.

Nagy lépést tett az EHF Európa Liga elődöntője felé a Nagybányai Minaur női kézilabda-csapata, miután a negyeddöntők első mérkőzésén, szombaton, hazai pályán több mint magabiztos, 40-32 arányú győzelmet aratott a norvég Sola HK fölött. Kerekes Éva ezúttal nem szerepelt a hazai keretben.

Félelmetes hírnévvel érkezett Nagybányára a norvég gárda, amely hibátlan teljesítménnyel hat mérkőzésből hatot nyert meg az A csoportban. Ennek ellenére Nagybányán csak 4-4-ig tudta tartani a lépést az ellenállhatatlan formában játszó hazaiakkal, akik a szünetre már 18-14-el vezettek.

A második félidőben azonban még erre is rá tudott tenni egy lapáttal a Minaur: mivel bámulatos arányban fejezték be góllal támadásaikat, a Sole nem tudott élni elsző számú fegyverével, a kontratámadásokkal, így a máramarosiak előnye egyre csak nőtt. A második félidő közepén a két csapat közötti különbség már a tízet is elérte (35-25), majd 39-29-ről végül 40-32 lett a vége. Jelena Lavko 10, Jaroszlava Burlacsenko pedig 9 góllal terhelte meg a vendégek kapuját.

Akár nagyobb gólkülönbséggel is nyerhetett volna tehát a Minaur, ám a 8 gólos előny minimum bíztató az április 3-án, vasárnap Stavangerben sorra kerülő visszavágó előtt.

fotó: ehfel.eurohandball.com