Erdély

Balhé Craiován: magyarellenes rigmusok miatt szakadt félbe a meccs!


Három évvel a botrányos Honvéd-meccs után ismét nacionalista, xenofób viselkedéssel hívták fel magukra a figyelmet az oltyán szurkolók.

Botrányosan kezdődött a rájátszás 3. fordulója a román élvonalbeli labdarúgó bajnokságban: az alsóházban a FCU Craiova szurkolói magyarellenes bekiabálásai miatt fel kellett függeszteni a Mioveni elleni találkozót.

A két újonc összecsapását Kovács István vezette, aki a 8. percben kiállította a hazaiak védőjét, Bradley Diallót, aki utolsó emberként kaszálta el a kapura törő Bogdan Rusut. A hazai szurkolókat az annyira felbőszítette, hogy magyarellenes, xenofób rigmusokat kezdtek el skandálni. A nagykárolyi FIFA-bíró pedig nem habozott: rendkívül bátor módon a 10. percben felfüggesztette a mérkőzést és magához hívta a csapatokat. A hazai játékosok közbenjárására is lecsitultak a kedélyek, három perccel később pedig folytatódhatott a játék.

A vendégeknél ekkor még nem volt a pályán Veres Szilárd, aki a szünetben állt be. Így a kolozsvári középpályás testközelből követhette, amint az 59. percben Lucian Dumitriu előnyhöz jutatta a Miovenit. Az emberhátrányban küzdő hazaiak azonban nem adták fel, a belga Jeremy Huyghebeart pedig a 88. percben kiegyenlített, beállítva ezzel az 1-1-es végeredményt.

Nem ez volt az első hasonló eset Craiován, emlékezhetünk rá, az Európa Liga 2019-es selejtezőjében a város másik csapatának, a CSU Craiovának szurkolói hasonlóan „kedves” fogadtatásban részesítették a Honvéd együttesét. De kapott magyarságáért hideget-meleget Kovács István öccse, Kovács Szabolcs is második osztálybeli mérkőzésen…

Érdekes módon, a videó megosztókon fellelhető gólösszefoglalók egyikében sem szerepel ez az „aprócska” incidens, megnézhető viszont a DigiSport honlapján.