Erdély

Udvarhelyi vereség a rangadón


Hét pont és három forduló.

Rangadót rendeztek a férfi kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásában, hiszen a Resicabányai VSK a VSK Székelyudvahelyt fogadta. A két csapat holtversenyben állt az első helyen. Így egy esetleges győzelem szinte biztos feljutást ért a Bölények ligájába, figyelembe véve, hogy a harmadik helyezett 8 ponttal volt lemaradva.

Jól indította a meccset a vendégcsapat, a 10. percben háromgólos előnyre tett szert (2–5). Leszakítani az ellenlábast azonban nem tudta, akik lassan ledolgozták hátrányukat a 17. minutumban már ők vezettek, öt minutumra rá pedig az udvarhelyiek edzőjének, Sipos Lórántnak kellett időt kérnie, 13–10 állt ekkor az eredményjelzőn. Felráznia a fiúkat nem tudta, a pihenőre úgy mentek vissza az öltözőbe, hogy 17–13 volt az állás.

A második játékrész elején gyorsan szorossá tette a mérkőzést az udvarhelyi csapat, igaz, nagyon hamar állította vissza a négygólos különbséget az ellenfél.

Végig futott az eredmény után a VSK Udvarhely, nem sikerült utolérnie a házigazdákat, de így is ott van a feljutást érő második helyen a tabellán. A körbeveréseknek köszönhetően, pedig annyira nem is fájhat a resicai vereség, hiszen a Fogaras vereséget szenvedett, így  forduló előtti nyolc pontos előnyből hét maradt meg.

A bajnokságból három forduló maradt vissza. A következő játéknapon a CS Medgidia érkezik Székelyudvarhelyre, majd a Segesvári VSK otthonába látogatnak, hogy legvégül a CSI Pitesti érkezzen az udvarhelyi sportcsarnokba.

Férfi kézilabda, felsőházi rájátszás, 11. forduló
Resicabányai VSK – VSK Székelyudvarhely 34–29 (17–13).
A VSK gólszerzői: Jére Róbert, Fekete Róbert és Ferenczi Botond 5-5, Kónya Hunor és Angelo Tăuțean 4-4, Csibi Hunor 3, Hadnagy Lóránt 2, Katona Tamás 1.

A forduló további eredményei
CS Medgidia – Fogarasi VSK 28–25 (14–10)
CSU Pitesti – CSU Galac 35–28 (15–14)
Nagyváradi VSK – Segesvári VSK 34–29 (17–9)

A bajnokság állása
1. Resicabányai VSK 27 pont
2. VSK Székelyudvarhely 24
3. Nagyváradi VSK 17
4. Fogarasi VSK 16
5. Segesvári VSK 15
6. CS Medgidia 15
7. CSU Pitesti 13
8. Galaci VSK 3