Erdély

Súlyos kolozsvári vereség Ludwigsburgban, döntő meccsre készülhetnek Kutiék


A második és a negyedik negyedben nem tudta tartani a lépést a hazaiakkal az U-BT, komoly vereség lett belőle.

A hazai pályán aratott 76-73-as győzelmet követően a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda-csapata nem tudta kiharcolni a továbbjutást a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután szerda este súlyos, 92-75 (19-16, 14-24, 24-24, 18-28) arányú vereséget szenvedett a német MHP Riesen Ludwigsburg otthonában a negyeddöntő visszavágóján. A döntő mérkőzést április 19-én, Kolozsváron vívják a felek.

Az első negyed még kiélezett és kiegyenlített játékot hozott, amely során leginkább a Kolozsvár vezetett – 28 másodperccel a vége előtt már 19-14-gyel is. A vége azonban 19-16 lett. A folytatásban aztán 20-19-re fordítottak a svábok, akik 33-33 után 40-33-ra léptek el. Ez már a harmadik negyed eseménye volt, amelyben az U-BT 45-43-nál még reménykedhetett….

Ezt követően azonban a Ludwigsburg egyre csak növelte előnyét, úgy tűnt, az erdélyiek teljesen elfogytak a végére, így már csak a pontkülönbség volt a kérdés. A vége pdig magabiztos, 92-75-ös hazai győzelem lett.

A kolozsváriak legeredményesebb játékosa a 16 pontig jutó Andrija Sztipanovics volt, Karel Guzman pedig egy ponttal maradt el tőle. Kuti Nándor három másodperc híján 16 percet töltött a pályán, pontot nem szerzett.

A súlyos vereség ellenére még nem úszott el azonban az elődöntőbe jutás reménye, a döntő mérkőzést ugyanis április 19-én, Kolozsváron rendezik.

A másik ágon ugyanakkor már eldőlt a továbbjutás: a spanyol párharcot a Baxi Manresa nyerte, amely előbb 86-63, majd 91-89 arányban múlta fölül az Unicaja Malagát.

fotó: www.championsleague.basketball