Erdély

A meglepetések után elmaradt a szenzáció, ismét bajnok a Sepsi SIC


A háromszéki zöld-fehérek zsinórban hatodik bajnoki címüket nyerték meg, miután ismét élni tudtak pályaelőnyükkel.

Meglepetést, sőt többet is, igen, szenzációt viszont már nem tudott okozni az FCC Baschet UAV Arad csapata a román női kosárlabda-bajnokság döntőjében, így ha túlórázva is, de a Sepsi SIC megvédte címét, miután az ötödik, mindent eldöntő mérkőzésen a háromszékiek 78-60 arányban legyőzték a Maros-partiakat.

Bogdan Bulj együttese már azzal óriási meglepetést okozott, hogy az elődöntőben elbúcsúztatta a jóval esélyesebbnek tartott Szatmárnémeti VSK csapatát. Nem is akárhogy, hanem söpréssel, azaz három győzelemmel múlta fölül az Arad azt a gárdát, amely évek óta a Sepsi SIC elsőszámú kihívójának számít.

A döntőben aztán úgy tűnt, a címvédő nem sok esélyt ad a „kívülállónak” tekintett Aradnak: az első két mérkőzésen ugyanis Sepsiszentgyörgyön előbb 76-61-re, majd 84-68-ra nyertek a zöld-fehérek. Igen ám, csakhogy Aradon már más szelek fújtak: az FCC megmutatta, nem véletlenül jutott a döntőbe és előbb 67-61-re, majd 67-63-ra legyőzte a székely gárdát. Kiegyenlítve ezzel az összesített állást és döntő mérkőzésre ítélve az összecsapást.

Amely találkozót azonban már ismét Sepsiszentgyörgyön rendeztek!

Zoran Mikes lányai pedig ezúttal már nem bíztak semmit a véletlenre: az első negyedet 22-9-re, a másodikat pedig 23-18-ra nyerték, így 18 pontos előnnyel zárták az első félidőt. A folytatásban aztán az Arad kiegyenlítettebbé tudta tenni a játékot, de ez csak arra volt elég, hogy nem nőtt a hátrányuk, így végül a Sepsi 78-60-ra nyert.

A hazaiaknál Britney Jones volt a legeredményesebb 23 ponttal, míg a vendégeknél Andreona Keys 21-ig jutott. A Sepsi színeiben Nemes Gréta egy percet tölthetett a pályán, a vendégeknél pedig a veterán Nagy Ildikó 2 ponttal segítette csapatát – a döntő öt meccsén összesen négy pontig jutott.

Ez a Sepsi hatodik bajnoki címe zsinórban, míg az „állandó trónkövetelő” Szatmárnémeti VSK kénytelen volt megelégedni a bronzéremért, miután 65-52-re, majd 67-54-re legyőzte a hangzatos nevű Academica Phoenix CSU Simona Halep Konstancát. Az 5. helyen a Marosvásárhelyi BC Sirius végzett (63-61-re ás 81-63-ra verte a helyosztón a CS Minicipal Alexandriát), a 7. helyért pedig a KSE Kézdivásárhely a CS Universitatea Kolozsvárt múlta fölül 75-42-re és 83-46-ra, míg a 11. hely az Olimpia Brassóé lett, amely a bukaresti Rapidot gyűrte le 84-75-re és 79-58-ra.

fotók: www.facebook.com/sic.sepsi