Erdély

Megvan a Sepsi első igazolása


Az afrikai középpályás egykor olyan csapatoknál fordult meg, mint a Benfica, az Everton és a Vitesse.

Ugyan még az aktuális szezonból három forduló is hátravan, ráadásul a Sepsi harcban áll a Román Kupa döntőjébe és az Európai Konferencialigában való indulásra feljogosító pótselejtezőbe jutásért, a háromszéki klub máris bejelentette első új igazolását. Aki nem más, mint a medgyesi Gaz Metan Bissau-guineai védekező középpályása, Francisco Junior.

Teljes nevén Francisco Santos da Silva Junior 2020 januárja óta 47 bajnokin lépett pályára a Gaz Metan színeiben – ebben a szezonban 21 alkalommal. Azon kevesek egyike, aki nem hagyta el az erdélyi gárdát azt követően, hogy az az év elején gyakorlatilag csődbe ment és hétről hétre pályára lép a 17-20 éves gyerekekkel karöltve.

A 30 éves játékos fiatalként megfordult a világhírű portugál Benfica és angol Everton ificsapataiban is. Liverpoolban 35 alkalommal játszott az Everton U23-as csapatában, de a felnőttek között csak egyszer: 2012-ben egy Leeds elleni Liga Kupa-találkozón.

Angliából a holland Vitesse-hez vezetett az útja, ám Arnheimban is csak 3 fellépés jutott neki. Ezt követően megfordult a norvég Stromsgödsetben, az angol alsóbb osztályokban szereplő Port Vale-ben és Wiganben, a dán Vendsysselben és az izraeli Hapoel Haifában. A legtöbbet a Stromsgödsetben játszott, 95 alkalommal, itt csapattársa volt többek között a korábbi Real Madrid, jelenlegi Arsenal-sztár Martin Ödegaardnak is. A Wigannel 2016-ban megnyerte az angol harmadik osztályt.

A Sepi keretében jelenleg három védekező középpályás, a 23 éves Nicolae Paun, a 32 éves, szintén a Gaz Metantól szerződtetett guineai Boubacar Fofana, valamint a veterán, 35 éves Gabriel Vasvari.

„Szeretnénk igazolni 4-5 játékost, mert tudjuk, hogy 4-5-en távozni fognak a nyáron”, idézi a Gazeta Sporturilor Hadnagy Attilát, a Sepsi sportigazgatóját.

fotó: novatv.ro