Erdély

Csíkszeredában kezdik „életük leghosszabb nyarát”


Készül a magyar női vízilabda válogatott.

„Életünk leghosszabb nyara lesz” – fogalmazott Bíró Attila, mielőtt kihirdette volna a női vízilabda válogatott világbajnoki keretét. A szövetségi kapitány nem véletlen küldött 21 játékosnak meghívót, hiszen a közelgő világbajnokság után Világliga Szuperdöntőt, majd augusztus végétől Európa-bajnokságot is rendeznek. Avagy a vb-keret egyben a nyári kerete is.

„Lehet olyan játékos, aki az egész nyarat végig játssza, majd az eredmények, a teljesítmény eldönti, miként alakulnak az egyes tornákra benevezett csapataink. A legfontosabb a hazai világbajnokság, erre készülünk, itt szeretnénk nagyot alkotni” – tette hozzá a szakember.
 
A névsorból kitűnik, hogy visszatér a keretbe az ebben az idényben Görögországban remek teljesítményt nyújtó Gangl Edina („Egész éves teljesítménye alapján egyértelműen közöttünk a helye, megérdemli az esélyt, hogy ismét harcoljon a csapatba kerülését" - mondta róla Bíró Attila), szintén ott van a másik görög légiósunk, a hírek szerint a következő idényben ismét magyar klubban pólózó Parkes Rebacca, az UVSE tehetsége, Peresztegi-Nagy Kinga révén pedig újoncot is köszönthetünk.
 
A válogatott május 4-én a jól bevált módon afféle ráhangoló héttel megkezdte felkészülését a világbajnokságra – ezúttal Erdélyben, pontosabb Csíkszeredában tart edzőtábort. Klubelfoglaltságok miatt még nem teljes a keret, mindazonáltal a játékosok nagyrésze buszra szállt reggel, és Debrecen érintésével indult el Székelyföldre.
 
„Ez a hét rávezető edzésekről, fizikai és lelki feltöltődésről szól, lesznek csapatéptő programok, és a csíkszeredai uszodában nyílt edzést is tartunk majd. Erdély lélekemelő feelingje azt gondolom, nagyon jó hatással lehet majd a társaságra” – zárta gondolatait Bíró Attila.

Csíkszeredában vasárnap, május 8-án, 14.00 órától nyílt edzést tart a válogatott, majd ezt követően 16.00 órától a Csíki Csobbanó előterében közönségtalálkozóra is sor kerül.

A válogatott kerete
Kapusok: Gangl Edina (Glyfada, görög), Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Pőcze Panna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Vályi Vanda (FTC)

Fotó: MTI