Erdély

A Fülöp-fivérek párharca lesz a Román Kupa döntője!


A Voluntari után a Sepsi is kettős győzelemmel jutott be a sorozat fináléjába.

Két év után ismét bejutott a labdarúgó Román Kupa döntőjébe a Sepsi OSK együttese, miután a hazai pályán elért 2-1-es győzelmet követően csütörtök este a CSU Craiova otthonában is nyerni tudott 1-0-ra. A háromszékiek ellenfele a Voluntari lesz, amely szintén kettős győzelemmel jutott tovább – és amely szintén fennállása második fináléjára készül.

A mérkőzés első szakaszában a Craiova volt veszélyesebb, a hazai támadók kétszer is megverték fejjel a vendég védőket, ám Gustavo fejese a lécen csattant, majd Andrei Ivan bólintása után pedig csak centikkel kerülte el a kaput a laszti. Sokáig csak Andres Dumitrescu távoli lövését lehetett felírni a vendégek számlájára, mígnem a szünet előtti pillanatokban Adnan Aganovic már csak a kapussal maradt szemben, de Mirco Pigliacelli védeni tudott. Ez pedig mintha előrevetítette volna, mi következik a pihenő után.

A második félidő első perceiben ismét Aganovic veszélyeztetett, ekkorra azonban a Sepsi egyértelműen átvette az irányítást és egyik helyzetet a másik után alakította ki. Marius Stefanescu lövésénél ismét az olasz kapus védett nagyot, majd Alexandru Tudorie próbálkozását a védők blokkolták kétségbeesve. Az 56. percben azonban senkinek nem volt ellenszere Stefanescu ellen: az első mérkőzésen is betaláló csatár betört a tizenhatos jobb oldalán, majd közelről a kapus lábai között gurított a hálóba.

Ugyan Bogdan Vatajelu távoli bombájánál Niczuly Rolandnak nagyot kellett védenie, a hazaiaknál lassan elszakadt az a bizonyos cérna és csak durva sportszerűtlenséggel vétették észre magukat. Történt, hogy a 86. percben a hazaiak csapatkapitánya, Nicolae Bancu Zinedine Zidane-nak képzelte magát és mellkason-hason fejelte Stefan Askovskit. És mintha ez még nem lenne elég, közelről a földön fekvő ellenfeléhez vágta a labdát. Azonnal mehetett is zuhanyozni. A feszült végjátékra jellemző, hogy két perccel korábban az időközben lecserélt Aganovic kapta meg második sárgáját a kispadon reklamálva. Amatőrökre jellemző hibája miatt nem játszhat majd a döntőben!

Abban a döntőben, amely a Fülöp-testvérek párharcát (is) jelenti majd. A fiatalabbik, Lóránd szerdán a 77. percben állt be az Arges otthonában szintén 1-0-ra nyerő Voluntariba, míg bátyja, István a kispadról nézte végig csapata győzelmét.

Érdekes, hogy mindkét döntős fennállása során másodjára jutott be a Román Kupa fináléjába. Csakhogy amíg a Voluntari 2017-ben büntetőkkel legyőzte az Astrát, addig a Sepsi 2020-ban 1-0-ra kikapott a FCSB-től.

Az idei döntőt május 19-én, csütörtökön 21.00 órai kezdettel rendezik.

fotók: www.facebook.com/osksepsi