Erdély

Nagy álmok Gyergyószentmiklóson


Bajnoki címre hajtanak.

Két éven belül szeretné megnyerni a jégkorong Erste Ligát a Gyergyói HK, Szilassy Zoltán vezetőedző szerint.

A szakember az M4 Sport Sporthíradójában beszélt erről. Kiemelte, hogy tavaly nyáron, amikor drasztikus változások révén átalakították a keretet, azt tűzték ki célnak, hogy szeretnének három éven belül diadalmaskodni a ligában, ebből pedig elment egy év.

Emlékeztetett, hogy a rájátszás elődöntőjében, amikor elvették a pályaelőnyt az FTC-vel szemben, 36 órán belül 14 játékosuk dőlt ki a sorból vírus miatt, így hiába „futottak jól”, nem tudták végigvinni a párharcot, pedig jó esélyük volt a továbbjutásra.

„Nem vagyunk elégedetlenek, de elégedettek sem lehetünk. A helyiek azt mondják, hogy ez volt az eddigi legjobb szezonja a GYHK-nak” – tette hozzá Szilassy. Jelezte azt is, hogy az Erste Ligában bevezetendő új játékos-pontrendszer miatt két-három távozójuk lehet, míg a védőposzton két új légióssal számolnak.

A csapat május 16-a óta két csoportban, Erdélyben, illetve Érden alapozik.

Az edző elmondta azt is: mivel Sean Simpson távozott a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, nem tudja, hogy marad-e a nemzeti csapat másodedzője, mert ez az új szövetségi kapitány kompetenciája. Ha számítanak rá, akkor össze tudja egyeztetni a gyergyói vezetőedzői munkájával. Az elitvilágbajnokságra feljutott válogatottal kapcsolatban kiemelte, a cél jövőre a bennmaradás lehet.

Fotó: gyergyoihoki.ro