Erdély

Felháborodás övezi a hoki szövetség tisztújító közgyűlését


Visszadobott pályázatok.

A Román Jégkorong Szövetség döntéshozó testülete a szövetségi büró döntést hozott a szeptember 15-én esedékes tisztújító közgyűléssel kapcsolatban. Pontosabban 19 ügycsomót utasítottak vissza és 15-öt fogadtak el.

A 19 ügycsomó között kivétel nélkül a jelenlegi vezetőség ellenzékének bizonyuló székelyföldi vezetők nevei találhatóak. Visszautasították Nagy Attila és Miklós Ervin elnöki pályázatát, valamint Miklós Ervin, Alexandru Dedu és Bereczky Szilárd alelnöki pályázatát. A sor a szövetségi büró tagjai követik: iklós Ervin, Alexandru Dedu és Bereczky Szilárd, a vezetőségi tagságra László Zoltán, Bereczky Szilárd, Kozma Ervin, Miklós Ervin, Horváth Tamás, Nagy Attila, Kernászt Huba, Mester Zoltán és Cosztin Ádám. De a különböző bizottságokra pályázók ügycsomója is érvénytelenítésre került: cenzori poszt (Rancz Csilla, György László), fellebbezési bizottság (Demeter Róbert, Ráduly Róbert Kálmán).

Ezen ügycsomókat arra hivatkozva utasították el, hogy az alapszabályban megadott időpont után nyújtották be. Vagyis kevesebb, mint 15 nappal a választások előtt.

„Ahogy korábban nyilvánosságra hoztam, székelyföldi, bukaresti, galaci, brassói klubok felkérésére, illetve támogatásával elindultam a Román Jégkorong Szövetség elnöki tisztségéért. Mivel egy nagy összefogásról van szó, ezért az együttműködő klubok közös programmal, azonos célokkal, közösen kiválasztott jelöltekkel készültek a szeptember 15-én tartandó tisztújító közgyűlésre. Augusztus 31-én összesen 17 iratcsomót vittem be személyesen a Román Jégkorong Szövetséghez. Ezek elnöki, alelnöki, cenzori, vagy éppen elnökségi tagságra vonatkozó jelöléseket tartalmaztak. Szeptember 6-án az elnökség ülésén, érvénytelennek nyilvánították mind a 17 iratcsomót, megvonva ezzel az indulás jogát. Az indoklás szerint a dossziék a kiszabott határidő után érkeztek be. A szövetség alapokmánya szerint a jelöléseket legkevesebb 15 nappal a választás előtt le kell adni a RJSZ titkárságán. Ez a részünkről megtörtént, ugyanis augusztus utolsó napján iktatták a dossziékat. Innentől kezdve a választásig eltelik a szükséges idő. Ez nem csak a józan ész szerint van így, természetesen a leadás előtt több jogásszal egyeztettünk arról, hogy mikor iktassuk Bukarestben a jelöléseket.

Az aktuális helyzet tehát az, hogy a Román Jégkorong Szövetség jelenlegi vezetése kisarkítva az alapokmányban szereplő szabályokat nem fogadta el az általunk benyújtott jelöléseket. Ezzel igyekszik megakadályozni, hogy tényleges szavazás döntsön a következő ciklus tisztségeiről, ugyanis az erőviszonyok, illetve a klubvezetők véleményének ismeretében ez rendszerváltást jelentene.

Természetesen a döntést jogi úton meg fogjuk támadni, mert a meggyőződésünk és a jogi érvek is azt támasztják alá, hogy visszaélés történt. Arról most ne is beszéljünk, hogy morálisan hogyan értékelhető, az, amikor egy szűk érdekcsoport rátelepszik ezrek kedvenc sportágára, és saját hatalmi ambícióinak rendeli alá. Mostantól tehát azon leszünk, hogy jogi úton szerezzünk érvényt az igazunknak és a sportág érdekének. Nyilvánvalóan figyelünk arra, hogy a szövetségnek valamilyen módon kiszolgáltatott kluboknak, Erste ligás csapatoknak ne ártsunk az eljárás során.” – fogalmaz Nagy Attila szerkesztőségünk megkeresésére.

A szövetségi büró Alexandru Hălăucă és Valentin Dragomir elnöki jelölését fogadta el, továbbá Marius Păun és Emilian Cernica alelnöki jelölését. Vezetőségi tagként érvényes pályázatot nyújtott be: Adrian Poeană, Hodos László, Marian Caval, Petru Zahariea, Ioan Martin, Robert Anghel, Ion Ioniță és Iurgen Lică, a cenzori tisztsége Valentin Dragomir és Florin Ioniță, míg a fellebbezési bizottsági tagságért Viorel Liga indul.

Fotó: szja.ro