Erdély

Kizárták a székelyföldi klubokat


Nem szavazhatnak.

Dúl a harc a Román Jégkorong Szövetség elnöki székéért, de az már az első pillanattól kezdve világossá vált, hogy a változtatás szelét a csírájában el szeretné ölni a pozícióihoz ragaszkodó jelenlegi elnökségnek.

Mindazok után, hogy a székelyföldi jelöltek zömének iratcsomóját a Szövetségi Büró visszadobta – kivételt képez Hodos László szövetségi tagként való jelölése –, mára kiderült, hogy a klubok nagy része szavazati joggal sem bír.

A szakszövetség ugyanis közzétette azon klubok és megyei egyesületek listáját, akik az alapszabály értelmében szavazati joggal bírnak és kik azok, akik nem.

Ez alapján 25 klub, illetve öt megyei egyesület, akik szavazati joggal rendelkezhetnének a választások során. Ugyanakkor ezen tájékoztatás szerint a 10 székelyföldi klub közül csak egynek a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey szavazhat. A többi nem. Beszédes az is, hogy a 25 klub közül, csak 13 vehet részt a közgyűlésen.

A szavazati jog megvonását arra hivatkozva hozta meg a szakszövetség, hogy az érintett kluboknak tartozásai vannak a szövetséggel szemben. A Csíkszeredai Sportklubtól azért vonták meg a szavazati jogot, mert a nemzetközi szövetség felé nincsenek rendezve a zöld kártyák díjai. Hodos László klubelnök ezzel kapcsolatban értetlenségének adott hangot, hiszen megjegyezte, nem a szövetség felé van tartozása a klubnak. A többi székelyföldi klubot viszont más okból sarcolják. A szakszövetség menet közben változtatott a mérkőzések előszervezésében és kötelezővé tette a sportolók lázmérését és azon adatbázisok beküldését. Ezek elmulasztásáért büntették a klubokat. Több százezer lejes tételről beszélünk.

Nagy Attila a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ügyvezetője, akinek elnöki tisztségre benyújtott pályázatát visszadobták, jegyezte meg, hogy sajnos ezen összegeket a kluboknak be kell fizetniük, ha szavazni akarnak, annak ellenére, hogy a szövetség törvénytelenséget követett el. Ezen összeget utólag vissza lehet perelni.
Kérdés viszont, hogy a klubok érdeküknek fogják-e tartani a büntetések befizetését, hiszen hatalmas tételekről beszélünk, amely összegeket nagyon nehéz lesz előteremteni. A Háromszéki Ágyúsok például 60.000 lejjel tartozik, ugyanakkor van olyan klub, amely hátráléka 80.000 lej.

Érdemes viszont végigpásztázni a szavazati joggal bírók listáját és feltenni a kérdést, hogy azon klubok és egyesületek, akik szavazati joggal bírnak, hogy mennyit tettek hozzá a honi jégkorong fejlődéséhez az elmúlt években, évtizedekben. Elég csak a Konstanca Megyei Jégkorong Szövetségre gondolni, amelyet ez év márciusában alapítottak. Ráadásul egy olyan megyében, ahol jégkorong csapat sincs és a sportágnak sincs kultúrája.

A tisztújító közgyűlésre csütörtökön 12.00 órától kerül sor Bukarestben.

Klubok / egyesületek és a szavazati jog
Szavazati joggal rendelkezik: klubok: Galaci VSK, Bukaresti Steaua, Bukaresti Sportul Studențesc, CSM Suceava, CSM Bucovina Rădăuți, Brassói ACS Kids Tâmpa, Steaua Rangers, Galaci CSM Dunărea, ACS Viitorul Hocheist, Bukaresti ACS Husky, Gyergyószentmiklósi Fox Hockey, ACSH Predators, Bukaresti Torpedo Hockey; egyesületek: Konstancai Megyei Jégkorong Szövetség, Hargita Megyei Jégkorong Szövetség, Iasi Megyei Jégkorong Szövetség, Ilfov Megyei Jégkorong Szövetség, Suceavai Megyei Jégkorong Szövetség.
Szavazati jogtól megfosztott klubok: Brassói Corona, Csíkszeredai Sportklub, Gyergyói Hoki Klub,  Sapientia U23, Fenestela 68, Csíkszeredai VSK, Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek, Gyergyószentmiklósi SK, Csíkszeredai ISK, Felcsík SK, Gyergyószentmiklósi ISK, Székelyudvarhelyi VSK.