Erdély

Ferenczi hazatér


A szatmári lány a VSK harmadik nyári szerzeménye, érkeztével négy főre nő a hazai kontingens a keretben.

A Szatmárnémeti VSK-ben folytatja pályafutását Ferenczi Flavia, ezzel immár harmadszorra szerződik szülővárosa csapatába a 28 éves kosaras.

A Brassótól érkező védő már két alkalommal, a 2014-2015-ös és a 2016-2017-es szezonban viselte a VSK mezét. Érkezésével négyre nő a szatmári kontingens a keretben, rajta kívül ugyanis Oláh Andrea, Kádár Annamária és Adriana Pop is szülővárosa csapatát erősíti.

Szintén a partiumi városban folytatja pályafutását Adina Stoiedin is, a 27 éves játékos az olasz második osztályból igazol vissza a román élvonalba. A tavalyi ezüstérmes korábban bejelentette Alina Podar leigazolását is, továbbá Brittany Denson, Andreaa Hutanu és Oláh Andrea szerződésének meghosszabbítását.

fotó: www.totalbaschet.ro