Erdély

Hazai pályán készül a magyar válogatott


Hat nemzet tornája.

Hat csapat vesz részt a november 10. és 13. között rendezendő jégkorong Sárközy Tamás Emléktornán. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) pénteki tájékoztatása szerint a Tüskecsarnokban sorra kerülő viadalon a magyar mellett a szintén A csoportos francia és szlovén, valamint az elitből kiesett olasz, illetve a japán és az ukrán alakulat lép jégre. Ez lesz az első alkalom, amikor Kevin Constantine szövetségi kapitányként irányíthatja a magyar válogatottat.

A rendre több székelyföldi születésű játékost felsorakoztató magyar válogatott a divízió 1/B-s Japánnal és a világelitben szereplő Franciaországgal került egy csoportba, előbbivel a nyitó napon, vagyis november 10-én, csütörtökön 19.00 órától mérkőzik, míg utóbbival szombat délután 16.00 órától. A másik hármasba a szlovén, olasz, ukrán trió került, akárhogy alakulnak is az eredmények, a vasárnapi helyosztó napon a magyarok mérkőzése 16.00 órától kezdődik majd.

Fotó: jegkorongszovetseg.hu