Erdély

Hosszabbított székely játékosával a Ferencváros! Videó


A kézdiszentkereszti védő idén tavasszal robbant be a zöld-fehérek csapatába.

Szerződést hosszabbított Pászka Lóránddal a Ferencváros, adta tudtul hivatalos honlapján a magyar bajnok. Hogy pontosan meddig kötelezte el magát a zöld-fehérekhez a székelyföldi védő, azt nem tette közzé az Európa Liga nyolcaddöntőjébe bejutott magyar rekordbajnok.

„Pászka Lóránd továbbra is a Fradiban folytatja pályafutását. Pászka Lóránd 2022 telén a „kis Fradiból”, azaz a NB II-es Soroksárból érkezett magyar bajnoki címvédő együttesünkhöz, ahol első szezonjában rögtön bajnoki címet és MMK-győzelmet ünnepelhetett.

A még mindig csak 26 éves balhátvéd első félszezonjában 5 bajnokin kapta meg a lehetőség Sztanyiszlav Csercseszovtól, ezeken pedig négy gólpasszt jegyzett, köztük azon az Újpest elleni meccsen, ahol bebiztosítottuk 33. bajnoki elsőségünket, de a Puskás Arénában kezdőként lépett pályára a Paks elleni MOL Magyar Kupa-fináléban.

A jelenleg is zajló 2022/23-as bajnoki szezont rögtön egy gólpasszal indította (a Puskás Akadémia elleni nyitófordulóban az ő beadása után fejelt Zachariassen a felcsútiak kapujába), majd pályára lépett a Fehérvár, a Kisvárda, a DVSC, a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia ellen is.

Hogy kellő alázattal, megfelelő munkamorállal hova lehet eljutni, azt Pászka Lóri tökéletesen bemutatja, hiszen az NB II-es Soroksártól egészen az UEFA Európa Liga csoportköréig menetelt, ráadásul a Crvena zvezda elleni hazai meccsen az ő szöglete után Samy Mmaee fejese három pontot ért a mieinknek. Emellett ott volt a pályán a Monaco elleni 1-1-es döntetlen alkalmával is, ahol csapatunk magyar sporttörténelmet írva csoportgyőztesként jutott az UEL-nyolcaddöntőbe”, olvasható a Fradi.hu oldalon.

„Semmit nem kellett gondolkodnom, örültem, amikor a klub közölte, szeretné meghosszabbítani a szerződésemet, nekem is ez volt a vágyam”, árulta el a FradiMédia képviselőinek Pászka.

A Ferencvárosban eddig 19 tétmérkőzésen pályára lépő kézdiszentkereszti játékos arra kérdésre, hogy kit szeretnének kapni az EL nyolcaddöntőjében, elmondta: „Nehéz megmondani, de eredményesek szeretnénk lenni tavasszal is”.

fotó: Fradi.hu