Erdély

Az utolsó másodperc döntött


Egy pont maradt Csíkszeredában.

Újabb hosszabbításos mérkőzést játszott hazai jégen a Csíkszeredai Sportklub, de ezúttal vesztesen hagyták el a jeget, miután a BJA HC az utolsó másodpercben lőtt góllal 4–3-ra megnyerte a jégkorong Erste Liga rangadóját.

Már a mérkőzés negyedik percében megszületett az első gól, méghozzá egy csíkszeredai hiba után: Stach lőtte bele a korongot Culiginbe, aki el is indult vele a kapu felé, s kihasználta a ziccert. A hazaiak szinte azonnal egyenlíthettek volna, de erre három és fél percet várniuk kellett. Mikkola passzolt a kapu mögött helyezkedő Reisznek, aki a védők középen egyedül hagyott Péter Balázshoz lőtte a korongot, ő pedig élt a lehetőséggel.

A folytatásban is a Sportklub irányította a játékot, a BJA HC az emberelőnnyel  sem tudott élni, a csíkiak viszont igen. A 25. percben Milan első lövése még kapuvasat talált, de miután Farkasnak nem sikerült rátenyerelni a korongra, saját csapattársa pedig úgy kotorta el, hogy az az amerikai elé került, már nem hibázott. Stach aztán kétszer is növelhette volna a hazaik előnyét, de először kapuvasat lőtt, majd egy kiugrást követően, emberelőnyben ziccert hibázott. Ez pedig megbosszulta magát, mivel nem figyeltek a büntetőpadról visszatérő Molnár Bálintra, aki Nagy Krisztiánnal kettő az egyben ment a kapura, Adorján védett, de a kipattanót Tóth Richárd a hálóba lőtte. Ha kapuvasra játszanák a jégkorongot, akkor vezetéssel ment volna az öltözőbe a Csíkszereda, hiszen a szünet előtt Rokaly lövése is azon csattant, de így 2–2 állt az eredményjelzőn az utolsó húsz perc előtt.

A harmadik harmadra bőven maradt még a Sportklub emberelőnyéből, és ezt ki is használták: Krikunov passzolta középre a korongot Milanhoz, aki közelről a hálóba lőtt. Jellemző erre a meccsre, hogy a BJA alig egészült ki, máris újra emberhátrányban játszott, de ebből nem tudott további előnyt kovácsolni a Csíkszereda. A folytatásban a vendégek nagyobb nyomás alá tudták helyezni a hazaiak kapuját és ez az 51. percben góllá érett: Viikila keresztbe korcsolyázása zavarhatt Adorjánt, aki nem tudott reagálni Garát takarásból leadott távoli lövésére.

A BJA az utolsó két percre megadta az esélyt a Sportklubnak, hogy emberelőnyben támadhasson, miután túl sokan voltak a jégen – ebből a fórból azonban nem esett gól, így 3–3-mal zárult a rendes játékidő.

A hosszabbításban Pozsgai előtt adódott az első ziccer, Adorján bravúrral védett, ahogy Farkas is Becze próbálkozásánál. Milan lövéseit hárította a budapestiek védelme, a másik oldalon pedig Adorjánnak kellett többször is ziccert védenie. Már csak hat másodperc volt vissza, amikor a BJAHC megiramodott a Csíkszereda kapuja felé, a hazaiak csak bottal ütötték három a háromban a nyomukat, így Galohának bőven volt ideje arra, hogy elfektesse a védőt és tökéletes passzt adjon Schlekmannak, aki egy másodperccel a dudaszó előtt belőtte a BJAHC győztes gólját.

Brassóban a Corona és a DVTK kiélezett meccset vívott. Az első harmad még gólnélküli állást mutatott, ám a második felvonásra kinyílt a gólzsák a Corona eldöntötte a győztes és a három pont sorsát.

A Corona megerősítette negyedik helyét, míg a Sportklub visszacsúszott a hetedik helyre.

Eeredmények
Csíkszeredai Sportklub – BJAHC 3–4 (1–1, 1–1, 1–1, 0–1)
Gól: Péter B. (7.), Milan (25., 41.), illetve Culigin (4.), Tóth R. (34.), Garát (51.), Schlekmann (65.).

Brassói Corona – DVTK Jegesmedvék 5–1 (0–0, 4–0, 1–1)
Gól: Valchar (23., 27., 28.), Kóger (32.), Gajdó (52.), illetve Razumnyak (44.)

Újpest – Debreceni DEAC 2–5 (0–1, 2–1, 0–3)
Gól: Kovács A. (31.), Shirley (38.), illetve Szmirnov (10.), Dalecky (27.), Spirko (45.), Mihalik A. (49.), Novotny (55.).

Ferencváros-Telekom – Dunaújvárosi Acélbikák 6–2 (3–0, 2–1, 1–1)
Gól: Kestila (8., 34., 40.), Betteridge (12.), Hrabal (16.), Tóth G. (59.), illetve Ödman (22.), Szalma (59.).

Fotó: ersteliga.hu