Erdély

Nem akármilyen döntőt vezetett Kovács Irakban


Kovács István másodszor vezetett mérkőzést a tornán két csapat számára.

A házigazda Irak nyerte meg a 25. Öböl kupát, miután csütörtök este az iraki Bászka város Nemzetközi Stadionjában drámai körülmények között, 1-1-es rendes játékidő után hosszabbításban 3-2-re legyőzte Omán csapatát. A mérkőzést a nagykárolyi Kovács István vezette. És valószínűleg áldani és átkozni fogják a nevét mindkét oldalon.

A nem mindennapi mérkőzésen Ibrahim Bajes 24. percben született góljára Omán a hosszabbítás 10. percében, azaz összességében a 100. (!) percben tudott válaszolni, ráadásul Szalah al-Jahjaei büntetőjével! Miután a 82. percben az ománi Dzsamel al Jamadi elhibázott egy büntetőt. Majad Attvan aztán a 116. percben büntetőből ismét előnyhöz juttatta Irakot, Omar al Malki azonban a 119. percben fejjel egyenlített.  Ezzel azonban még nem volt vége, az extra ráadás azonban ezúttal Iraknak kedvezett, Manaf Junisz ugyanis a hosszabbítás hosszabbításának második percében, azaz hivatalosan a 122. percben befejelte a győztes gólt, hozzásegítve ezzel Irakot történelme negyedik Öböl-kupa-győzelméhez 1979, 1984 és 1988 után.

 

A történtekhez hozzátartozik, hogy csütörtök délután úgy nézett ki, a mérkőzést nem tudják lejátszani! A stadiont ugyanis közel 150.000 iraki szurkoló vette körül, ezért az omániak nem tudtak bejutni a lelátókra. Ennek láttán a tornát kiíró Öbölbeli Országos Labdarúgó Szövetségének illetékesei bejelentették: amennyiben nem oldódik meg a helyzet, akkor a találkozót elhalasztják és semleges helyszínen pótolják be. A helyi sajtó szerint a pattanásig feszült helyzet mérlege sajnos két halálos áldozat és 80 sérült.

Eközben az iraki szurkolók már hat órával (!) a kezdés előtt elfoglalták helyeiket a lelátókon. A találkozót 65.227 szurkoló nézte végig. Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha Irak nem nyeri meg a döntőt….

Az 1970 óta kiírt Öböl-kupában a Perzsa-öböl nyolc országának válogatottja vesz részt. A két csoportból az első két helyezett jut be az elődöntőbe. Idén az A csoportot Irak nyerte meg az egyaránt 7 pontos Ománt, valamint Szaúd-Arábiát és Jement megelőzve, a B csoportban pedig Bahrein, Katar, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek volt a rangsor.

Az elődöntőben aztán Irak 2-1-re legyőzte Katart, Oman pedig 1-0-ra a címvédő Bahreint.

A tornán persze nem játszottak a legfontosabb európai légiósok és es elsősorban Irak számára volt hátrány, hiszen rajta kívül a többiek nem igazán rendelkeznek olyan játékosokkal, akik az öreg kontinensen keresik kenyerüket. A spanyol Jesus Casas viszont kénytelen volt lemondani többek között Zidane Iqbal (Manchester United), Osama Rashid (Vizela, portugál I. osztály), a korábban az olasz élvonalban is szereplő Ali Adnan (Rubin Kazany, orosz II. osztály) vagy a svéd első ligában vitézkedő Mohanad Jeahze (Hammarby) és Amira al-Ammari (Göterborg) szolgálatairól.

Érdekesség, hogy a döntő két résztvevője nem csak zárta, de nyitotta is a tornát: a 0-0-ra végződött nyitómeccset ráadásul szintén Kovács vezette.

fotók:www.frf.ro/ www.facebook.com/socceriraqofficial