Erdély

Hat erdélyi magyar képviseli Romániát a téli ifjúsági játékokon


Románia képtelen volt benevezni az összes olyan versenyzőt, aki kvótát szerzett!

Szombaton az olaszországi Fiuli-Venezia-Giulia régióban kezdetét veszik a 16. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Játékok (EYOF), a kontinens téli sportágainak legjelentősebb seregszemléjén pedig összesen hat erdélyi magyar képviseli Romániát: három sportoló és három edző. A küldöttséget összesen 18 sportoló és 13 edző alkotja.

A romániai sporthelyzetre jellemző, hogy az ország nem tudta benevezni az összes olyan sportolóját, aki megszerezte a részvételhez szükséges kvótát. Hiába kvalifikálta magát ugyanis négy gyorskorcsolyázó, mivel a sportágnak nincs működképes szakszövetsége, így a Román Olimpiai Bizottság csak Barta Nórát nevezte az EYOF-ra.

„A sprintszámok, az 500 méter a kedvenc versenyszámom. Az elődöntővel elégedett lennék”, mondta a Székely Sportnak a csíkszeredai lány, akit edzője, Kalamár Zsolt is elkísér Olaszországba.

De nem rózsás a helyzet a Román Sí-és Biatlon Szövetségnél sem, a szűkös anyagi források miatt ugyanis több edzőtábort is le kellett mondaniuk, így a hódeszkázó Mandel Kata felkészülése nem volt optimális. „Azzal lennék elégedett, ha a maximumot tudnám kihozni magamból. Ha úgy fejezem be a próbákat, hogy minden tőlem telhetőt megtettem”, fogalmazott a szintén csíkszeredai versenyző a Székely Sportnak, akinek edzője, Kinda Géza is ott lesz a verseny helyszínén.

A harmadik magyar (származású) versenyző a felsőbányai alpesi síző Nagy-Remetean Jennifer Barbara, a harmadik magyar szakember pedig a brassói síugró-edző Magdó-Németh Csaba.

fotók: www.facebook.com/EduardCarolNovak/sport.szekelyhon.ro/