Erdély

A Sepsi 15 pontos vereséget szenvedett Lyonban


A hazaiak uralták a mérkőzést, a háromszékiekre nehéz visszavágó vár.

Vereséggel kezdte a női kosárlabda Eurókupa nyolcaddöntőjét a Sepsi SIC, amely szerda este 91-76 (33-18, 22-20, 17-25, 19-13) arányú vereséget szenvedett a francia LDLC ASVEL Feminine otthonában, Lyonban.

Rögtön az elején ki kell emelni, hogy a Sepsit szép számú közönség kísérte el Lyonban, amiért a klub külön köszönetet mondott hivatalos Facebook-oldalán.

A Sepsi rögtön a meccs elején beragadt, ezt kihasználva a franciák 24-7-re elhúztak és már az első negyed végére megszerezték a 15 pontos előnyt (33-18). A vendégek a második játékrészben sem tudtak 42-34-nél közelebb kerülni ellenfelükhöz, az első félidő pedig 55-38-as hazai előnnyel ért véget.

A szünet után rövidzárlat állt be a lyoniak játékában, amit a Sepsi remekül kihasznált és 68-48-ról feljöttek 68-57-re, a negyed vége pedig 72-63 lett. A 9 pontos hátrány akár erőt és reményt is adhatott volna, ám sajnos ezúttal a székelyföldieken volt a sor, hogy rövidzárlatot kapjanak –a franciák el is léptek 83-63-ra, bebiztosítva ezzel – ha nem lett biztos addig is – fölényes győzelmüket.

A Sepsi legeredményesebb játékosa a 25 pontig jutó Boriszlava Hrisztova volt, míg Bethy Mununga 14, Maria Jespersen 11 pontig jutott. Gereben Lívia 15.29 perc alatt 2 ponttal segítette csapatát, Orbán Nikolett viszont nem kapott lehetőséget Zoran Mikes vezetőedzőtől.

A visszavágót február elsején rendezik.

fotók: https://www.facebook.com/sic.sepsi / www.fiba.basketball