Erdély

Továbbra is vár első, pályán aratott győzelmére 2023-ban a Sepsi Videóval


Zsinórban harmadszor játszottak döntetlent a háromszékiek, akik ismét emberhátrányban maradtak.

Továbbra sem tudott mérkőzést nyerni a Sepsi OSK a labdarúgó SzuperLigában 2023-ban, a 26. forduló hétfői játéknapján ugyanis 1:1-es döntetlent ért el Botosani-ban Cristiano Bergodi együttese.

Az ebben az esztendőben egy vereséget és két döntetlent (na meg a FCU Craiova ellen „zöld asztalnál” aratott „sikert”) elkönyvelő Sepsi ahhoz a Botosani-hoz látogatott, amely három győzelemmel és egy vereséggel startolt ebben az évben. Pusztán a két csapat formáját figyelembe véve a Botosani tűnt esélyesebbnek, ugyanakkor a háromszékiek azzal a tudattal léptek pályára, hogy győzniük kell, ha be akarják biztosítani a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyüket.

Három forduló után visszatért a Sepsi kezdőjébe a magyar válogatott Tamás Márk, a kapuból sérülés miatt hiányzott viszont a csapatkapitány Niczuly Roland, akinek a helyére Razvan Began került, Gedő Hunor pedig leülhetett a kispadra.

Az első nagy gólszerzési lehetőséget a hazaiak alakították ki, amikor a 7. percben Rijad Sadiku pördített egy szöglet után a kapufára. Fél óra elteltével a Sepsi megszerezte a vezetést, Cosmin Matei 8 méteres lövésénél Eduard Pap kapus nem volt a helyzet magaslatán. Nem úgy a 43. percben, amikor egy az egyben maradt Pavol Safrankóval és védeni tudta a szlovák lövését.

Megnyugtató, két gólos Sepsi-előny helyett 1:1-es döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok, miután Andrei Patache jó 25 méterről kilőtte a kapu hosszú alsó sarkát.

A második félidő nem kezdődött valami jól a vendégek számára, egy buta szabálytalanságért az 54. percben Nicolae Paun megkapta ugyanis második sárgalapját. A középpályás alig tért vissza a csapatba, miután az előző fordulót kihagyni kényszerült a Mioveni elleni kiállítása miatt…

Emberhátrányban már nem sok babér termett a piros-fehér gárdának, amely az egy pontnak is örülhetett, tekintve, hogy Virgil Pinson a 92. percben alig néhány méterről telibe kapta a kapufát.

A Mioveni elleni 1:1 és a Chindia elleni 2:2 után ismét ikszelt tehát a Sepsi, amely 38 pontjával őrzi 6. pozícióját a tabellát a 33 pontos Petrolul előtt.

fotó: www.facebook.com/osksepsi