Erdély

Műgyepes pálya létesül Krasznán


Bővít a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia.

Megállapodást írt alá Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke és Kovács István, Kraszna polgármestere, amelynek értelmében a szilágysági városban műfüves pályát épít alközpontja számára az FK Csíkszereda.

A pálya 106 méter hosszú, 62 méter széles játéktere megfelel bármilyen hivatalos mérkőzés lejátszásához – számolt be a kontraktus aláírását követően Stanciu Rudolf, az FK Kraszna elnöke. Hozzátette, 240 fős lelátó is épül a pálya mellé, amely villanyvilágítással is el lesz látva. A pálya megépítéséhez szükséges területet a Kovács István vezette helyi önkormányzat biztosította. A beruházás a tervek szerint még ebben az évben elkészül és birtokba vehetik a sportolók.

„Három évvel ezelőtt alakultunk meg. Nagyon vártuk már ezt a lehetőséget és szükségünk is van a létesítményre. Reméljük, hogy ezáltal még több ügyes focista gyereket sikerül bevonzanunk, akik utóbb majd a csíkszeredai akadémiára kerülhetnek” – fogalmazott a sportvezető.

A 2020 februárjában megalakult FK Kraszna sportegyesület ugyanazon év szeptemberétől a Székelyföld Labdarúgó Akadémia, az FK Csíkszereda egyik alközpontjaként működik. Az aktuális szezonban indított U18-as csapattal együtt 170 gyerek látogatja rendszeresen az edzéseket. A beruházás nyomán bizonyára még vonzóbbá válik a labdarúgás a helyi és környékbeli gyerekek számára. Az FK Krasznához járó gyermekek túlnyomó része magyar nemzetiségű, az edzések nyelve is magyar – számolt be Stanciu Rudolf.

Fotó: fkcsikszereda.ro