Erdély

Két fordulóval a vége előtt megvédte címét a Steaua


A katonacsapat mindössze egy meccset veszített eddig a szezon során.

Gyakorlatilag megvédte bajnoki címét a Steaua női vízilabda-csapata, amely a Suzuki Nemzeti Szuperliga 5. fordulójában 11-5-re legyőzte legnagyobb riválisát, a Dinamót, ezzel tulajdonképpen bebiztosította bajnoki aranyérmét. Két fordulóval a vége előtt.

Szeghalmi Krisztina csapata szabályosan leigázta a teljes mezőnyt, tekintve, hogy eddig 20 bajnokijából csak kettőt nem nyert meg: még októberben, rögtön az első tornán kikapott a Dinamótól, amely csapattal decemberben egyszer döntetlenre végzett. És ehhez még hozzá kell tennünk, hogy januárban a Román Kupát is megnyerte.

Hiába erősítette meg keretét tavaly nyáron többek között a Steauától elcsábított Bonca Xéniával és a Rapidtól leigazolt Tóth Johannával, a Dinamo hosszú távon nem tudta megszorongatni riválisát. A hétvégi, nagyváradi torna utolsó fordulójában a Steaua, Szeghalmi Krisztina két góljának is köszönhetően, 11:5-re legyőzte a piros-fehéreket, ezzel gyakorlatilag behozhatatlan, 12 pontos előnyt szerzett két tornával a szezon vége előtt.

A bajnoki tabella élén ugyanis 55 ponttal álló Steauát a Dinamo 43 ponttal követi. A Laboncz Nikolettet és Nagy Debórát soraiban tudó Rapid 36 ponttal követi fővárosi riválisait, míg az elsősorban fiatal tehetségekre építő Nagyváradnak (Alföldi Boglárka, Bíró Dorottya, az utánpótlás-válogatott Csáki Olívia, Lőrincz Jázmin, Tamás Antónia és Zilahi Alexandra csapata) 11, a Marosvásárhelyi VSK-nak (Bakos Dalma, Béres Krisztina, Béres Orsolya, Csifó Adél, Jakab Viola, az utánpótlás-válogatott Kovács Adrienn és Oroszfai Krisztina együttese) pedig 2 pontja van.

És ha már Marosvásárhely: a Maros-parti városban rendezik a hétvégén az U-19-es női bajnokság III. tornáját.

fotó: www.facebook.com/CSASTEAUA