Erdély

Csíki döntetlen Nagybányán


Menekült volna a kiesés elől a Minaur.

A kiesés elől menekülő Nagybányai Minaur otthonába látogatott az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata az alsóházi rájátszás negyedik fordulójában.

A kiesés rémétől nem fenyegetve és az osztályozót jelentő ötödik helytől is biztonságos távolságra eltávolodva látogatott az FK Nagybányára. A vendéglátó jóval kevésbé várta kedvező helyzetből a találkozót, a meccs előtt a kiesést jelentő hatodik pozícióban álltak a bányavárosiak.

A mérkőzés első említésre méltó eseményét Kovács Lóránt, mintegy 25 méterről eleresztett lövése jelentette a 3. percben, a próbálkozás elsuhant Avram Raul kapuja mellett. Az első hazai kapura lövésre a 12. percig kellett várni, Gneba 30 méteres löketét Gyenge hárította. Az események a félidő végéhez közeledve pörögtek fel. Előbb Ghinde próbálkozott egy távoli lövéssel, majd a 42. percben megszületett a hazaiak vezető találata. Ciocan adott be szögletet a jobb oldalról, Mondragon érkezett pontosan a kapu elé, és fejelt Gyenge hálójába.

Aktívan kezdték a csíkiak második játékrészt. Az 55. percben ismét Kovács Lóránt veszélyeztetett, léc alá tartó lövését Avram bravúrral hárította. Az 57. percben pedig egyenlítettek. Lemásolták a hazaiak találatát, jobb oldali szögletrúgás után Jelena Richárd fejelt pontosan. Ezzel a találattal a végeredmény is kialakult egyben. A megszerzett egy ponttal, a csoport élén álló, három 33 pontos csapat közül jelenleg a harmadik helyet foglalják el a tabellán, az egymás elleni eredmények alapján.

Liga 2., play-out, A csoport, 4. forduló
Nagybányai Minaur – FK Csíkszereda 1–1 (1–0)
Gólszerzők: John Mondragon (42.), ill. Jelena Richárd (57.).

Fotó: fkcsikszereda.ro