Erdély

Bajnok a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC


Uralja a bajnokságot a háromszéki alakulat.

A Zoran Mikes által vezényelt Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a CSM Konstanca ellen lépett pályára a román bajnokság döntőjében.

A háromszékiek számítottak a döntő toronymagas favoritjának és ezt a pályán is megmutatták. Az első két háromszéki meccset 94–63, valamint 101–51 arányban húzták be.

A harmadik meccsre úgy mentek Konstancára a lányok, hogy amennyiben nyernek bajnokok és zsebben a hetedik bajnoki cím is.

A Sepsi egy 8–0-val indított és ez megadta az alaphangulatot, ám a konstancaiak, akárcsak az első meccsen remekül visszajöttek a meccsbe és a második negyed elején átvették a vezetést (24–23). A Sepsi ugyanakkor a nagyszünetig újfent fordítani tudott és kétpontos előnnyel várhatta a folytatást (35–37).

A második félidőben a hazai csapatot nem lehetett leszakítani, nagyon szívósan küzdöttek és a SIC hiába vezetett végig a harmadik negyedben, az utolsó másodpercekben összejött a hazai egyenlítés (55–55).

A záró felvonásban Zorán Mikes lányai újfent egy 8–0-val indítottak és innentől kezdve az előnyt nem engedték ki a kezükből, hogy végül 72–66 arányban győzzenek.

A Sepsi-SIC 3–0-s összesítéssel elhódította a román bajnoki címét és összességében a hetedik aranyéremnek örvendhetnek.

Fotó: Sepsi-SIC / facebook