Erdély

Kolozsvári lesz a Sepsi ellenfele a Román Kupa döntőjében – de igaza volt-e a VAR-nak? Videóval


Vitatható bírói ítélet is hozzájárult ahhoz, hogy az UTA nem szállhat harcba történelme 3. kupagyőzelméért.

Történelme során ötödször jutott be a labdarúgó Román Kupa döntőjébe a Kolozsvári Universitatea csapata, miután a csütörtök esti elődöntőben hazai pályán, Dan Nistor büntetőjével 1:0-ra legyőzte a szintén ötödik fináléjára hajtó Aradi UTA együttesét. Az U ellenfele a címvédő Sepsi lesz, amely szerdán 3:0-ra elintézte a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR-t.

Az aradi kispadon ezen a meccsen debütált Mircea Rednic, aki kedden vette át a menesztett Bálint László helyét. És az új mester a 10. percben máris örülhetett, amikor Andrei Miron hatalmas hibáját követően Virgiliu Postolachi tört be a kolozsvári tizenhatosra, majd kissé éles szögből, bal belsővel pazar gólt bombázott a hosszú felsőbe. Csakhogy a VAR-szobában ülő Kovács István jelzésére Horia Mladonovic visszanézte Miron és Postolachi párharcát és hosszú percek után érvénytelenítette a találatot. Pedig a számtalan visszajátszás egyikén sem lehet felfedezni egyértelmű kontaktot a két játékos között: a védő marionettként esett el a moldvai válogatott csatár mellett…

Alig telt el fél óra és ismét a VAR került a figyelem középpontjába, amelynek figyelmeztetésére Mladenovici büntetőt ítélt, miután Martin Remacle ügyesen kiprovokált egy ütközést Desley Ubbinkkal. Hosszú percekig állt ismét a játék, majd az ítélet után a 34. percben Dan Nistor magabiztosan értékesítette a tizenegyest.

A szünet után az UTA mindent megtett, hogy egyenlíteni tudjon és 1966 után ismét bejusson a kupa döntőjébe, de Ubbink kétszer is csak kevéssel tévesztett célt, amikor pedig eltalálta a kaput, akkor Andrei Gorcea védett bravúrral. Hiába birtokolta 54%-ban a labdát az UTA, lőtt kétszer annyit kapu felé (6 alkalommal) és kapura (kétszer), mint az Universitatea, a kolozsváriak egyetlen kaput találó lövése döntőt ért.

Az Universitatea eddig négy alkalommal jutott be a Román Kupa döntőjébe, legutóbb 1965-ben, amikor meg is nyerte a sorozatot. Az UTA is négyszer játszott eddig a fináléban, legutóbb 1966-ban, azzal a különbséggel, hogy ők 1946-ban és 1954-ben meg is tudták nyerni a trófeát.

A döntőt május 24-én Nagyszebenben rendezik, az Universitatea ellenfele pedig a címvédő Sepsi lesz. A párosítás pikantériája, hogy az ultranacionalista kolozsvári ultrák rendre balhésan viselkednek a Sepsi elleni találkozón. A finálé érdekessége pedig, hogy az UTA ellen hiányzó Fülöp Lóránd egymást követő második évben vívhat kupadöntőt korábbi csapata, a Sepsi ellen. A tavaly a Voluntari mezében alulmaradt….

fotó: https://www.facebook.com/FCUCluj