Erdély

Nem szeretik a bírók a Sepsit!


El se hinnénk, melyik csapat javára tévedtek a legtöbbet ebben a szezonban a játékvezetők!

A román labdarúgó SzuperLiga jelenlegi szezonjában 134 nagy hibát vétettek a játékvezetők, számolta össze a Gazeta Sporturilor. Némelyiket kijavította a videóbíró, másokat nem.

Románia egyetlen sportnapilapjának statisztikái szerint a bírói tévedések legnagyobb kárvallottja a Sepsi OSK, amely javára 5-ször, kárára viszont 13-szor tévedtek, aminek mérlege így -8. A második helyen egy másik erdélyi gárda, az Aradi UTA áll -7-tel.

Ki nem találnánk azonban, mely csapat volt a bírók kegyeltje az idényben: a Mioveni. A csapat azzal együtt tökutolsó, hogy a bírók 14 alkalommal tévedtek a javára és csak 4-szer ellene. Szintén 14 téves döntés haszonélvezője lehetett a Rapid is, de azért ellene 10-szer is hibáztak.

A legtöbb rossz döntést amúgy a Kolozsvári CFR ellen hoztak, nem kevesebb, mint 18-at, de a címvédő 16 alkalommal örülhetett is a hibás döntésnek.

A legtöbbet tévedő bírók között a második helyen találhatjuk Románia első számú játékvezetőjét, a nemrég a Milan – Napoli Bajnokok Ligája negyeddöntőjét vezető Kovács Istvánt, a nagykárolyi sípmester a lap szerint 11 alkalommal tévedett nagyot. Nála többször, 13-szor csak Catalin Popa hozott nagyon rossz döntést.

fotó: https://www.facebook.com/osksepsi