Interkontinentális selejtező vár Romániára
Három nap alatt négy mérkőzést vív Vancsik és Gergelyfi csapata.
Interkontinentális selejtező vár a román férfi vízilabda-válogatottra Berlinben, a torna két győztese pedig kvalifikálja magát a Los Angelesben sorra kerül Világkupára.
A német fővárosban összesen nyolc csapat merül vízbe május 5-7. között. Románia az A csoportban kapott helyett Új-Zéland, Kazahsztán és Irán mellett, míg a B csoportban a házigazda Németország mellett Kína, Málta és Dél-Afrika szerepel. Magyarország, Görögország, Olaszország, Szerbia, Spanyolország és az Amerikai Egyesült Államok már biztos résztvevői a Világkupának.
A selejtező lebonyolítása igen megerőltető, három nap alatt négy meccs vár minden válogatottra. Románia péntek reggel 9.30-kor Iránnal, délután 17. 00 órakor pedig Kazahsztánnal csap össze, majd pénteken Új-Zéland lesz az ellenfele.
Az elért eredmények és a helyezés függvényében szombaton a helyosztókat rendezik, illetve a két döntőt: a csoportelsők a másik csoport második helyezettjeivel csapnak össze, a két párharc győztese pedig kvalifikálja magát a június 30. – július 2. között Los Angelesben sorra kerülő Világkupára.
A 14 fős román keretben ezúttal is megtalálhatjuk Vancsik Leventét, visszatért az augusztusi Európa-bajnokságot kihagyó Gergelyfi Róbert, a kontinenstornán szereplő Czenk Ferenc és Kapri Péter viszont ezúttal hiányzik a csapatból.
fotó: h2opolo.ro