A megváltó harmadik hely
Benő Krisztina gólja is kellett a román sikerhez.
Bejutott az U19-es női labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének Elit körébe a román válogatott, miután az utolsó csoportmeccsén 3-0 arányban legyőzte a házigazda Észak-Macedónia csapatát. Mindez azonban még kevés volt az üdvösséghez.
Románia ugyanis a Szkopjében megrendezett selejtezőcsoportban előbb 1-1-es döntetlent játszott Szlovákiával, majd súlyos, 7-0-s vereséget szenvedett Franciaország ellen. Az utolsó mérkőzésen mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy életben tartsa reményeit – ezt Bianca Ienovan, Benő Krisztina és Madalina Tatar góljaival meg is tette. A továbbjutáshoz azonban szüksége volt még egy kis külső segítségre.
A csoportból ugyanis az első két csapat jutott tovább – ezen a helyen pedig a 9. pontos franciák, valamint a 4 pontos szlovákok végeztek. Románia hiába zárt szintén négy ponttal, ám a gólkülönbsége -4 volt, szemben a szlovákok 0-jával, így csak a 3. helyen zárt.
Kedden, a többi csoport valamennyi mérkőzésének lejátszását követően viszont kiderült, hogy ezzel az eredménnyel a 3. legjobb csoportharmadikként zártak Benőék, a kiírás szerint pedig a négy legjobb csoportharmadik is bejut az Elit körbe.
Akárcsak az első két meccsen, Észak-Macedónia ellen is a Székelyudvarhelyi Vasas Femina játékosa, Sándor Barbara védte a román a kaput, klubtársa, Kis Anita pedig végig a védelem tengelye volt – az ijesztő arcvédő maszkban. A Vasas harmadik játékosa, Benő Krisztina (2-es mezben) ezúttal végig a pályán lehetett, nem cserélték le, mint az első két találkozón, amit fontos góllal hálált meg. A Vasas negyedik játékosa, Kis Anita most nem kapott bizonyítási lehetőséget, a burgóprundi Adorján Szidónia pedig az utolsó találkozót is csak a kispadról nézhette végig.
fotó: FRF.ro