Erdély

Július 23-án sorsolnak az Európa-kupában


A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség tájékoztatást adott a női kosárlabda Európa-kupa 2019–2020. évi idényének mezőnyéről. A Sepsi SIC zsinórban harmadszor nevezett a második számú európai kupasorozatba.

Az októberben rajtoló női kosárlabda Európa-kupára 38 csapat nevezett, amelyhez az Euroliga három selejtező párharcát elveszítő együttese csatlakozik. A versenykiírás értelmében legtöbb 40 csapattal lehet lebonyolítani a főtábla küzdelmeit, ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen selejtező párharcot rendeznek. Sorsolás július 23-án lesz Münchenben.

A selejtező a Keleti Konferenciában az előző idényben az orosz bajnokságban 11. helyen végző Szpartak Noginszk és a török pontvadászatban tizedik pozícióban záró Kayseri Basketbol között zajlik.
 
A mezőnyben ott lesz a román bajnok Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC is. A Zoran Mikes által irányította együttes ezúttal is a Keleti Konferenciába kapott besorolást, ahol orosz, török, cseh, lengyel, svéd, izraeli, fehérorosz és koszovói csapatokkal kerülhet egy csoportba.
 
– Bízunk benne, hogy idén a szerencse velünk lesz, és nem csak orosz vagy török csapatokkal kerülünk egy csoportba. A Keleti és Nyugati Konferencia mezőnye is erős, szóval senkinek nem lesz könnyű dolga a továbbjutás kiharcolásában. Célunk, hogy izgalmas mérkőzéseket játsszunk, színvonalas kosárlabdával szórakoztassuk a sport kedvelőit, és szeretnénk kijutni a csoportból – nyilatkozta Rusz István, sportigazgató a klub közösségi oldalán.
 
Konferencia csoportbeosztások
 
Keleti Konferencia csapatai: Botas SK (török)–Arka Gdynia (lengyel) Euroliga-selejtező vesztese, PBC MBA Moszkva (orosz), Sparta&K Moszkva (orosz), Enisey Krasnoyarsk (orosz), Galatasaray SK (török), Hatay BB (török), Besiktas JK (török), Orman Genclik (török), KP Brno (cseh), CCC Polkowice (lengyel), Gorzow WLKP (lengyel), Artego Bydgoszcz (lengyel), MBK Ruzomberok (szlovák), A3 Basket Umea (svéd), Lulea Basket (svéd), Sepsi-SIC, Neve David Ramla (izraeli), Tsmoki-Minszk (fehérorosz), BC Prishtina (koszovói), Szpartak Noginszk (orosz)–Kayseri Basketbol (török) párharc győztese.
 
Nyugati Konferencia csapatai: Euroliga-selejtező vesztese (2), Euroliga-selejtező vesztese (3), Flammes Carolo Basket (francia), Roche Vendée (francia), Basket Landes (francia), Uni Győr Mély-Út, Atomerőmű Tarr-KSC Szekszárd, VBW CEKK Cegléd, PEAC-Pécs, CB Avenida (spanyol), AE Sedis Basquet (spanyol), Valencia BC (spanyol), Lointek Gernika Bizkaia (spanyol), Basket Hema SKW (belga), Basket Namur Capitale (belga), VOO Liege Panthers (belga), Herner TC (német), Rutronik Stars Keltern (német), BCF Elfic Fribourg (svájci), Olivais Futebol Clube (portugál).