Erdély

Eladta alapembereit, de győzelemmel kezdett a CFR


Győzelemmel kezdte a bajnokságot az alapos átalakuláson éteső kolozsvári gárda.

Az újonc Iasi elleni, hazai 2:0-s győzelemmel kezdte a román labdarúgó SzuperLiga 2023-20254-es idényét a Kolozsvári CFR együttese annak ellenére is, hogy a találkozót megelőző napokban több alapemberét is eladta a klub. A gólokat Daniel Birligea (12.) és Cristian Manea (49., fotó) szerezte – Risto Jankov kapus hathatós közreműködésével.

Pénteken jelentette be a klub, hogy Simone Scuffet az olasz élvonalba visszatérő Cagliariban folytatja pályafutását. A 27 éves kapus a szezon elején ingyen érkezett a ciprusi APOEL Nikosiától, most pedig 800.000 eurót fizetett játékjogáért a szárd egyesület. Helyét a kapuban az olasz Juventusban és Torinóban nevelkedett 21 éves Razvan Sava foglalta el a Iasi ellen, míg a 20 éves, kisvárdai kölcsönjátékból visszatérő Hindrich Ottó a kispadon maradt.

Szombaton hivatalossá vált az is, hogy a védelem oszlopa is elhagyja a csapatot: Andrei Burcáért egy millió eurót fizetett a szaúd-arábiai Al-Okdood gárdája. A 30 éves bekk 2019-ben 100.000 euró fejében szerződött Kolozsvárra a Botosani-tól. Őt a 29 éves, albán válogatott Arlind Ajeti helyettesítheti, aki a svájci Baselben nevelkedett, korábban 41 meccsen játszott az olasz élvonalban, a nyáron pedig a Pordedonétól érkezett az olasz harmadik osztályból.

Ajeti mellett a tavasszal alig használt Bogdan Tiru játszott a védelemben, valamint a szlovén Matija Boben. A 29 éves játékos szintén új igazolás, az olasz Pescarától érkezett, negyed óra elteltével azonban megsérült, helyére a Crotonétől szerződtetett Vasile Mogos állt be. Ő ugyanúgy csak olasz alsóbb osztályú klubokban játszott eddig (a Serie B-ben 170-ser is), mint a 21 éves Robert Filip, aki az Alessandriától érkezett a nyáron – a jelek szerint a CFR alaposan szemmel tartja az olasz alsóbb osztályú ligákat…

A bajnoki rajt előtti héten távozott a középpályáról a 29 éves Nana Boateng is, a ghánai játékosért 2 millió eurót fizetett a dél-koreai Jeonbuk, ahol ismét együtt dolgozhat korábbi kolozsvári edzőjével, Dan Petrescuvel.

A szombati sikernek köszönhetően győzelemmel tért vissza a CFR kispadjára Andrea Mandorlini, az olasz mester ezt megelőzően utoljára 2010. szeptemberében vezetette a csapatot, amikor 2:0-s vereséget szenvedett a Rapid otthonában.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907